“Zeneovi” otthon

október 24th, 2011 § 0 comments

Megkaptam a Zeneker Kiadó (www.zeneker.hu) két legújabb CD-jét, nagyon örültem nekik, hogy “tesztelhetem” gyerekeimen őket, köszönöm. Különösen a MAGYAR ÓVODÁS DALOK ARANYALBUMA érdekelt. Tegnap végre meghallgattuk. Tetszett, hogy egy-egy éneknél (egyébként 31 van rajta) először csak a dallam szól valamilyen hangszeren (ekkor lehet találós kédést játszani, vajon melyik dal ez, vajon milyen hangszer szól…), majd elénekli egy gyermek kristálytisztán, végül a kórus. Majd többször eléneklik (közben lehet megtanulni, velük énekelni), és van, hogy újra csak a hangszer szól (ekkor “egyedül” énekelheti a gyerek). Nálunk működött a dolog, Panna önkéntelenül is énekelt a gyerekekkel és nemcsak azt, amit már ismert. Az albumnak hála, eszembe jutott több olyan dal is, aminek már a létezését is elfelejtettem, nemhogy a dallamát. A másik CD, Világhírű rajzfilmslágerek magyarul, ezt még nem hallgattuk végig, az ovis dalok jobban érdekelték Pannát, még nem igazán ismeri ezeket a meséket. Ezt majd babázás közben fogjuk hallgatni.

És most következzen egy kis reklám, a kiadó így ír róluk:

Megjelent egy szenzációs válogatás MAGYAR ÓVODÁS DALOK ARANYALBUMA címmel! 51 percben összegyűjtöttük a 31 legismertebb és legnépszerűbb magyar óvodás dalt, amit természetesen gyerekek énekelnek. Az “Egyszer volt egy kemence” című dal Szabó Gyula Kossuth-díjas színművész előadásában hallható. A gyerekeknek és a szülőknek nagy kedvence lesz ez a kiadvány!

Bővebben…

Megjelent a Világhírű rajzfilmslágerek magyarul című CD! Az album címe mindent elárul. A kiadványon egymás után csendülnek fel az utóbbi évek legnépszerűbb rajzfilmslágerei, természetesen magyarul. A CD-t  4 magyar klasszikus rajzfilm főcímdal teszi teljessé.

Tagged

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Mit csinálok most?

Most ezt olvasod “Zeneovi” otthon at Dokimami.

meta