Ebben a bejegyzésben nem fogok semmilyen trükköt megosztani, nem fogok tanácsot adni, egyszerűen csak elmesélem nagyvonalakban hogyan választottam el cici imádómat fájdalom és erőszakmentesen. Első gyermekem szépen magától leszokott a szopiról másfél éves korában, gondoltam milyen jó lenne ha a másodikkal is így lenne. Botondka azonban oly mértékben imádta a ciciket (még szopi időn túl is), hogy nem sok remény volt erre. Mikor két éves lett, éreztem, kezd elegem lenni. Mások tapasztalatai azt mutatták, a két évesnél idősebbek nem szoktak csak úgy maguktól leszokni, tőlük el kell venni a cicit.

Tudom hülyeség, mert minden gyerek, minden élethelyzet más, de szerettem volna látni, hogy Botond is magától elfelejt szopni és nem én veszem el tőle imádott csecseit. A jól bevált módszerhez folyamodtam, a fokozatossághoz és a szétválasztáshoz. Fokozatosan szétválasztottam a fekvéstől (mert mi fekve szoptunk) és az alvás időtől a szopit (a másik szobában szoptattam). Próbáltam hamarabb levenni (de ha még tiltakozott, akkor hagytam)…szopi előtt megitattam…figyelemelterelés is volt…beszélgetések…de persze nem ragaszkodtunk szigorúan ezekhez a “szabályokhoz”…inkább csak törekvésnek nevezném őket és többnyire sodródtunk az eseményekkel. A dolog működött és egy jó hónap alatt elfelejtette a szopit.  Ennél rövidebb idő alatt is véget lehetett volna neki vetni (ha szigorúbb lettem volna), vannak akik ecettel, körömrágásról leszoktató körömlakkal kenik be mellüket vagy leragasztják, egyszerűen nem adják oda többet és még biztosan sok más bevált módszer is létezik. Ha ez nem vált volna be előbb-utóbb én is valami trükkhöz folyamodtam volna. Nekünk jó volt így, megvolt az az érzésem, hogy ő nem kérte a cicit és nem kellett hadakoznom, szívszaggató vagy hiszti sírást hallgatnom. De meg tudom érteni azokat is, akiknek nincs ehhez türelmük és inkább a pár napos sírást választják.

Végezetül: meddig illik szoptatni? Azt hiszem addig, amíg elegünk nem lesz belőle és már nincs igazából szüksége rá a gyermeknek.

Kapcsolódó bejegyzések:

Óda az éjszakai szoptatáshoz

Éjszakai szoptatásról való leszoktatás

Szoptatás kezdet és vég: kb erre számíthatsz

Szoptatás cikkek

Az apró betűs rész után nem várhatott tovább az aranybetűs rész sem. Mert a fenekestül felfordult, nagyobb fizikai és szellemi leterheltség mellett bizony ott van a csoda is. Nem tudom ki hogyan éli meg és hogyan nevezi, most nem jut jobb szó eszembe, mint -amikor megremeg az ember lelke- több ez annál, mint amikor nagyon egyben vagyunk, jól érezzük magunkat, azokra a lélekremegős pillantokra gondolok, melyek örökre belevésődnek az ember emlékezetébe, mikor az ember sírni tudna a gyönyörűségtől, szinte elviselhetetlen. Pl. gimnazista koromban volt egy fa, melyet a buszról pillantottam meg reggelenként, ez minden reggel elvarázsolt, beleremegtem a szépségbe minden egyes nap. Persze ilyen sokszor történt azóta is, de azokra konkrétan nem emlékszem ennyire. Vagy amikor először beszélgettem valakivel úgy, mintha két pucér lélek gubbasztana együtt a faágon. Aztán ott van az a pillanat, amikor megismerkedésünk utáni első randin beültem a férjem mellé a kocsiba és egy másodperccel később kicsúszott a talaj a lábam alól és menthetetlenül őrülten szerelmes lettem. De mindezek eltörpültek Pannám születése után, ami leírhatatlan érzéseket hozott. Szóval nem olyan sok ilyen pillanat volt eddig az életembe, volt, hogy éveket kellett várni egyre, mégha jól is éreztem magam közben.

Mióta van két gyönyörű gyermekem és igazi család lettünk gyakran vannak ilyen pillanataim (remélem ezek is bevésődnek örökre és eszembe fognak jutni vénasszony koromban). Leginkább akkor mikor nézem őket hogyan hancúroznak az apjuk hasán. (Persze közben rettegek is, hogy nem érdemlek meg ennyi jót és egyszer az élet elveszi ezt.)
A kissé szirupos bevezető után (ami egyébként sem az erősségem, Somanyu ezt sokkal, de sokkal szebben megírta, itt elolvashatod) próbálok a lényegre térni és összegyűjteni milyen előnyei vannak (a lista nem teljes, lehet folytatni, most ezek jutottak eszembe), ha az embernek két vagy még több (abba csak testvérként van tapasztalatom) gyereke van.

• Legjobb barát. Biztos támasz lehet nemcsak gyerekkorban, hanem felnőttként is. (Kétségtelen ez nem törvényszerű, de azért én reménykedem, hogy így lesz.)
• Önzőség, egoizmus csökken. Szokássá válik, hogy megosztom azt ami az enyém, nem vagyok irigy, nemcsak magamra gondolok…Megtanulja az ember a lemondást, hogy gondolni kell másra is, a családi összetartozást…
• Együtt sokkal bátrabbak. Játéknál, idegen helyen, alváskor. Pl. Pannám fél egyedül kimenni mama kertjének végébe, de Botonddal kézen fogva szépen mennek kettesben és szednek paradicsomot, almát…nagyon édesek.
• A nagy tanítja a kicsit. Példát mutat és konkrétan is. Van, hogy ülnek egymás mellett az ágyon és Panna mesét “olvas” Botinak. Vagy a minap lehajolt, hogy Botond gombolhassa be a kadigánját. A kicsi egyfolytában a szeme sarkából lesi, Panna mit csinál és majmolja. így már 8 hónaposan bukfencezett, egy éves kora körül már javában szerepjátékot játszott, beszélni is szokta tanítani, mondókákat játszik vele…már látszik, Panna ősanya típus, Botond meg persze imádja. Teljesen belebetegedett mikor elkezdett oviba járni a Pannája.
• Megvédik egymást. A szomszéd kisfiú meghúzta Panna haját, Boti fogta magát és finoman fejbe vágta. (persze nem támogatjuk a verekedést, de azért kicsit mosolygott anyaszívem)
• Önfeledten tudnak hancúrozni együtt. Buli van. Együtt sokkal felszabadultabban tudnak örjöngeni, jó látni az önfeledtséget, mégha a dobhártyák és az idegek nehezen viselik is.
• Egy idő után nagyon jól tudnak együtt játszani, így jobban lehet haladni a főzéssel, házimunkával, mintha csak egy gyerek lenne otthon.
• Újra babázhatsz. Már előre félek mi lesz jövőre. Ugyan már Boti sem kisbaba, de még azért elég babás. Mi lesz velem, ha nem lesz baba comb és baba csimpaszkodás itthon, nem tudom.
• Nálam a két gyerekkel együtt jött két nemvárt hatás is. Az egyik: az itthon töltött évek, oly mértékben hozzászoktattak az igazsághoz és a lényeghez, valószínűleg képtelen leszek folytatni életem eddigi vonalát, a hazugság, gonoszság, felszínesség, képmutatás … már elviselhetetlenek számomra, nem tudom becsukni a szemem.  A másik különös dolog: azt gondoltam eddig, hogy hát szeretem magam, hiszen mindenki szereti magát. De nem. Lassan tényleg kezdem szeretni magam, hála férjemnek, gyerekeimnek. Sok téveszmém lerombolódott mióta két gyerekes lettem, bölcsebb lettem és kénytelen leszek gyökeresen megváltoztatni az életemet. Engem menthetetlenül megneveltek gyermekeim.

Kapcsolódó bejegyzések:

Legyen még egy gyerekem? (az apró betűs rész következik)

Két gyerek altatása

Két gyerekkel vajon milyen lesz?

Mi (ki) fenyegeti a kistesót?

Várandósan egy kisdeddel (11 jó tanács)

Fura anyának lenni. Egyrészt nagyon izgalmas bevezetni a világ rejtelmeibe egy kisembert, mindennap új dolgokat mutatni, tanítani neki, ugyanakkor számos olyan feladatunk is van, amikor bizony jól jönne, ha őfelsége egy kicsit magát szórakoztatná és anya tudna haladni a házimunkával, netán néhány oldalt elolvasni az aktuális könyvéből, újságjából. Hogyan lehet megtanítani egy cseppségnek az önálló játékot, lehet-e ezt tanítani, vagy netán csak elrontani lehet? Mikor mit lehet elvárni a babától, kisgyerektől?

Ebben a bejegyzésben konkrét játék ötleteket nem szeretnék adni, hiszen azt már havi lebontásban megtettem, inkább csak általános tippekre gondoltam.

- A szabadban minden sokkal érdekesebb, mint otthon. Odakint a legtöbb babát nem kell szórakoztatni, nézelődnek…a nagyobbak felfedeznek.

- Az önálló játékra szoktatás nem egy direkt dolog, inkább annak a képességnek az elsajátítása, hogy tudjuk mikor kell, mikor lehet félrevonulni. Az erős akarat nem túl jól működik a gyereknevelés során sem, jobb a helyzetekhez idomulni. (“Itt van két tudatállapot; van az a tudatállapot, amikor akarok, s van az a tudatállapot, amikor elértem azt, hogy már nem akarok. Kétféle dolgot lehet akarni: lehet azt, amit lehet, s lehet azt akarni, amit nem lehet. Az embernek legalább annyira bölcsnek kell lennie, hogy tudja, mit lehet, s mit nem lehet akarni. Például, ha integetni akarok, azt lehet akarni. Azt meg tudom csinálni. De ha például aludni akarok, azt nem lehet akarni. Aki aludni akar, az nem fog aludni. Lefeküdni lehet akarni. De aludni akarni nem lehet. Aki aludni akar, az csak szorongani fog. Vagy olvasni is lehet akarni, de ha az ember azt akarja, hogy emlékezzék arra, amit elolvasott, azt nem lehet akarni. Amikor már érzed, hogy tele vagy szorongással, s azt nem akarod, akkor pánikba esel, mert azt sem lehet nem akarni, hogy szorongjon az ember. Amikor azt mondom, hogy az akaratnak az egyetlen helyes használata, az, hogy az ember akarjon nem akarni, akkor pontosan a azokról a dolgokról beszélek, amit nem lehet akarni. Azt, hogy én innen oda menjek, azt persze hogy lehet akarni, hiszen semmi rossz sincs abban. De például nem lehet akarni azt, hogy valaki szeressen. Mert ha akarom, akkor megint csak szorongani tudok. Nem lehet egy jó festményt festeni akarni. Nagyon sok mindent nem lehet akarni, s ha az ember akarja, akkor annál rosszabb. A legérdekesebb dolgokat nem lehet akarni, csak az unalmas dolgokat. Az akarat szerve az izomzat. Amit izommal lehet csinálni azt lehet akarni, amit nem lehet izommal csinálni, azt nem lehet. Izomerővel nem lehet valakit arra kényszeríteni, hogy szeressen.” Feldmár András)

- Amikor a kicsi rajtad csüng, kapaszkodik a combodba, belebújik a fenekedbe és játszani akar veled, kiabál érted, akkor  elvetélt ötlet azt mondani neki: – Most játsz egy kicsit magadnak, anyának dolga van (éppen süti a húst), 5 perc múlva jövök. Nem fog működni. Ilyenkor sokkal célravezetőbb, ha elzárod ebben az esetben pl. a gázt és játszol egy kicsit a gyerekkel, mutatsz neki valami olyan játékot, amivel tényleg lehet játszani és amikor már belemerült, akkor tudod folytatni a munkádat. Vagy jobb híján ölbe veszed és ha szükséges kitalálsz neki valamilyen konyhai feladatot. Viszont nagyobb gyereknél el lehet várni, hogy megértse, most várni kell kicsit anyára. Az első 3 évben inkább csak elrontani lehet, a gyerek igényeire kell figyelni, viszont később nem szabad elfeledkezni a szeretettel nevelésről sem, ami persze már hamarabb is fel-felbukkan, de nagyobb jelentőséget a későbbiek folyamán kap.

- Ha ömlesztve elérhető az összes játék, akkor a legtöbb gyerek, különösen a legkisebbek unatkoznak, nem tudnak vele mit kezdeni. Egyszerre nem érdemes túl sok játékot adni, ha forgó rendszerbe vannak a játékok, azaz 3-4-5 naponta váltakoznak, akkor újra érdekes lesz.

- Ha szeretnéd, hogy egyedül játszon, akkor ne azt mondd, hogy menj, játsz valmit. Hanem adj neki választási lehetőséget: pl. mit szeretnél rajzolni, vagy legózni?

- A házimunkába érdemes bevonni őket. Az enyémek imádnak segítkezni a konyhába. Nem mondom, így tovább tart minden és többnyire plusszban takarítani kell utánuk, de hosszútávon úgy érzem kifizetődő lesz ez a dolog. Takarítani is szeretnek, ha az nem kényszer. Sepregetni, lemosni, törölgetni, bepakolni, kipakolni…persze így minden sokkal tovább tart és van, hogy még plussz takarítani valót is csinálnak, de máshogy nem lehet felkészíteni az életre őket. Persze egyszerűbb a tévé elé beültetni, amíg takarítasz, de utána nem lehet elvárni tőle, hogy arrébb tegyen egy szalmaszálat.

- A legkisebbek még rövidebb ideig (percek, negyedóra) vannak el maguknak, ez egyre nyúlik, ahogy okosodik a gyermek és tud játszani, magától talál ki játékokat. Ugyanakkor a szeparációs szorongás idején tudna játszani magának már, viszont el szokták várni, hogy ha nem is vesz részt a játékban anya, akkor is ott üljön a közelében. Ez egy ilyen időszak, amit lehet tenni, hogy vinni magaddal, mellé ülni, játszani vele, majd hagyni hogy maga játszon, mikor belemerül, akkor fel tudsz állni, ha gyakran visszaülsz mellé, akkor nem háborog…akkor lassan hozzászokik a dologhoz.

- Ha a gyermek napközben nem veled van, nagymamánál, bölcsiben, oviban van, akkor számíts rá, hogy délután nagy szüksége lesz rád. Nagyon igényelni fogja a testkontaktust, a figyelmet, a közös játékot. Minél nagyobb és minél régebbóta jár közösségbe
annál kevésbé, de még ekkoris a gyermeknek mindennap szüksége van a kizárólagos figyelemre az anyjától. Erről nem lehet és nem is érdemes leszoktatni.

- Vannak olyan egyszemélyes játékok, melyekbe jobban bele tud merülni, ha dolgod van, akkor érdemes ilyet adni neki. Ilyen pl. a rajzolás, legó, kirakó. A közösen kitalált, saját készítésű játékokba fektetett energia is idővel megtérül, hiszen ő is fog kitalálni és alkotni magától hamarosan.

- Akik nagycsaládban élnek, azoknak nagy előnyük van. Ha a kicsi környezetében nyüzsögnek az emberek, akkor sokkal jobban eljátszik magának. Ugyanígy, ha testvérei vannak, akkor is kevésbé van rád szüksége.

- Sokszor nem érdemes az első nyaffra ugrani, hanem várni mi lesz belőle, elképzelhető, kitalál valami elfoglaltságot magának. De arra is vigyázni kell, ne csak akkor játsz vele, ha nyafog, mert úgy állandósítani lehet a nyafogást.

- Ha éppen nyűgösködik, de más dolgod van, akkor próbálhatod a legkisebbeket a hangoddal megnyugtatni, énekelni neki, nagyobbaknál a mese is beválhat. Ha róla énekelsz egy mesét (amit éppen csinált, vagy csinál), akkor nagy valószínűséggel nagyon fog figyelni rá és megnyugszik.

- Reggel a legtöbb baba, kisgyerek egész jól eljátszik magának, hiszen pihent, ideális esetben belakmározott az anyatejből, azaz tele a pocak és a szeretettank. Ezt az időszakot érdemes kihasználni egy gyors rendrakásra, netán el kezdeni az ebédet főzni.

- Nekem az elsővel előfordult, hogy lelkiismeretfurdalásom volt,  ha nem vele foglalkoztam, amikor egyedül játszott, nézelődött. Ugyanakkor be kellett látnom, nagyon fontosak ezek az egyedül töltött percek, később órák a gyereknek.

Összefoglalva: az önálló játékot jobb nem kikényszeríteni, hanem jó játékokat adni/mutatni a gyereknek és észrevenni mikor van ránk szüksége és mikor nincs. Ha pedig szeretne valamit csinálni, akkor a lehetőségekhez mérten hagyjuk. Ne fojtsuk el az önálló gondolatait, akaratát. Az önálló játékra való képesség fokozatosan alakul ki. Szerintem nemcsak azért fontos, hogy nekünk is legyen egy kis időnk, hanem azért is, hogy a későbbiek folyamán ne egy unatkozó, egésznap a tévé előtt ülő emberke legyen belőle. (Hanem kreatív, önállóan gondolkodó, tettre kész egyéniség.)

Mi az a pszichoszociális fejlődés? Könnyen kideríthetjük, ha megvizsgáljuk a szót. Pszicho: ez a gyermek személyiségfejlődésére utal, míg a szociális: a társadalmi beilleszkedést takarja. Azért jó ezen a rövid összefoglaláson átfutnod, hogy megértsd mi történik éppen gyermekedben, így sok felesleges kört meg lehet spórolni.

A  pszichoszociális fejlődést a gyermek hozott tulajdonságai alapjaiban meghatározza, de a környezeti hatások is mély nyomot hagynak a folyamatban, azaz nem mindegy a nevelés, minden gyereket el lehet rontani, és alakíthatjuk pozitív irányba is a “hátrányosabb tulajdonságokat”.

Csecsemőkor:

Az első hónapokban a baba és az anya teljesen összevan nőve. A baba nem érzékeli, hogy ő egy különálló személy. Persze az anya (apa)-gyermek kapcsolat már a pocakban elkezdődik, különösen a magzatmozgásokat követően. A baba születése hihetetlen csodaélmény mindenki számára. A baba születését követő 40 percben nagyon éber, ezért nagyon fontos ennek az időszaknak az együtttöltése. 

Az anyukák, apukák az első hetekben ösztönösen érzik, hogyan tudják növelni a baba szociális válaszreakcióit. Közel hajolnak az arcához, felhúzzák szemöldöküket, óóóó-áááá hangot hallatnak. Pár hét után megkezdődik a hosszas szemkontaktus időszaka

6-8 hetes korban jelenik meg az “első szociális” mosolynak mondott reakció, ami bizony nagy dolog egy anya, apa életében. Ezután egy hihetetlen édes időszak következik-mosoly, kacagás, röhögő görcs. 3 hónaposan már nevetgél, hangokat ad, rúgkapál, később kezdeményez játékot is. Ekkor még a baba az idegeneknek is örül (ha szimpi).

3-6 hónapos korban előnyben részesíti a baba az őt gondozó személyt, optimális esetben ez az édesanyát jelenti. Az ismerős rokonoknak is jobban örül, mint az idegeneknek. Még erősebb lesz a kötődés a szülő és a baba között.

7-9 hónapos korban megjelenik a félelem. Az idegenektől való félelem és a szeparációs szorongás. Ismeretlen emberek, dolgok félelmet keltenek ekkor a gyerekben. Tapintattal kell ekkor a babával bánni, és ha idegenek közé mentek, legyél mellette. A szeparációs szorongás a legtöbb gyereknél 8 hónaposan kezdődik és 15 hónapos kor körül van a csúcspont és 2 éves korra szokott lecsökkenni. Ez egy olyan dolog, amiről nem lehet leszoktatni a babát, lehet bújócska játékot játszani…próbálkozni, de ez része a baba érési folyamatának és nem egy napig tart, mégha néha meg is nehezíti a dolgunkat.

Ha a bizalom és a biztonság nem alakul ki (amihez bizony sok-sok testkontaktus, cipekedés kell), a baba félőssé válik, elutasít másokat, vagy éppen mindenkihez kötődik…a további fejlődését akadályozza. ( A kötődésről itt is olvashatsz.)

Kisgyermekkor:

Önállóan jár, elkezdi még inkább felfedezni a világot. Anya a bázis, akihez mindig vissza-visszatér. Van, hogy két percenként és van, amikor több órát is eljátszik magának. Ha még nem is tud beszélni, akkoris nagyon jól ki tudja fejezni magát. Elmutogatja a dolgokat. Kedvenceim: ablakból néztük mennyire fúj a szél: Botond megfogta a haját és fújt a szájával, majd mutatott ki az ablakon. A nyam-nyam elég egyértelmű miközben a szájára mutat. De van, aki a hasára mutat, ha éhes. Hamar meg lehet tanítani nekik a kéremet: mutassa a tenyerét. Az igen nálunk féloldalra fordított fej, behúzott nyak és fülig érő vigyor. (lehet erre nemet mondani?) és így tovább. Mutogatva meg lehet beszélni a napot, az emlékeket, de még olyan fajsúlyos kérdéseket is, hogy ki fiú és ki lány…

A kisgyerek birtokba akarja venni a világot. Hihetetlen akarat hajtja. Önállósodásra tör, ő akar mindent csinálni, mégha nem is tudja. Pl. egyedül öltözni, igaz egy évesen még csak a lábujjára tudja ráfektetni a zoknit, de már ő akarja csinálni. NEM. Mindenre nemet mond két évesen (szerintem már jóval hamarabb), automatikusan. Fontos, hogy nem szabad eltiporni ezt az önállóságra törekvést, hanem ésszerű korlátokat kell állítani.

Kezdi megérteni a kicsi mások érzéseit, vígasztal és lassan megérti, hogy a másiknak fáj, ha megüti. Kezdi kontrollálni agresszióját. Megérti mi a rossz, mi a jó és büszke, ha valamit jól csinált.

2-3 éves kor között kialakul a szobatisztaság, a gyermek igényéből kifolyólag, ha nem erőltetett a dolog, akkor az énkép megerősödik. (persze korábban is ki lehet alakítani rendszeres munkával, de nem szabad elvárni, szidni, verni…)

Óvodás

Azonosul a nemi szerepeivel, ráébred, hogy ő egy önálló személyiség. Érzelemvilága nagymértékben átalakul. Többféle érzelmet ki tud már fejezni, nemcsak sír és nevet. Tud gyöngéd lenni, agresszív, büszke, és zavarba jön, ha mások figyelik. Féltékenység és magányosság érzés is kialakul, ha a barátja mással játszik.

Fél a sötéttől, szörnytől, haláltól, néha rémálmai lehetnek. Nagyon fontos a mese, nagyon sokat segít neki.

Rendkívül élénk a fantáziája, szerepjátékokat játszik.

3 éves kora után felerősödhet a kötődése az ellenkező nemű szülőhöz (Ödipusz-komplexus), 6 évesen már az azonos nemű szülővel azonosítja magát.

Érdeklődik a születés, halál, nemi különbségek iránt. Maszturbálhat, de emiatt nem szabad megfenyíteni, megszégyeníteni, inkább a figyelmét tereljük el a dologról.

Örökmozgó, a legjobb, ha kint szaladgál 4-5 órát a szabadban. Kíváncsi, követelőző, indulatos…szeretetünkkel kell egyensúlyozni a korlátok és megengedés mesgyéjén.

6-7 évesen éretté válik az iskolára, nem kalandozik el figyelme már olyan könnyen. Megjelenik a feladattudat, teljesítményigény. A szociális elvárásoknak megfelelően viselkedik: pl. köszön, elnézést kér…Aki túl korán kerül be az iskolába, annak végig hátránya szokott lenni, nem kell siettetni az iskolát. Egy iskolaérett már tud uralkodni az érzelmein, nem olyan indulatos, mint óvodásként volt. Nálunk Mo.-on lassan már nem is kérdés, hogy késsen-e a gyerek, mert szinte mindenki késik.

Kisiskolás kor

7-11/12 éves korig. Ez egy nyugodt korszak. Minden érdekli, nagy mennyiségű információ befogadására képes. Mindent gyűjt. Ez a csapatszerveződés időszaka, ahol szabályok vannak. Itt tanulja meg a gyakorlatban az alapvető társadalmi szabályokat: a vezetést, igazságot, igazságtalanságot, hűséget…Fáradhatatlanul tevékenykedik, de már nem a mozgás öröméért mozog, mint oviban, hanem az elérendő célért.

Megtanul különbséget tenni az ideál és a valóság között. Kiderül a szülőkről is, hogy ők is követnek el hibákat. Átmeneti elutasítás lehet, de kb. 9 évesen elfogadja gyarlóságunkat. Az erkölcsi nevelésnek eddig csak engedelmeskedett, mostmár kezdi megérteni is és elfogadni. Bár fontosak a barátok, de ekkor még a család az első, a legfőbb biztonsági forrás.

Kamaszkor

A második születés, az önálló személyiség születésének időszaka. A szülőktől való érzelmi elszakadás zajlik. Ahhoz, hogy visszataláljon az emberek és a családja közé, először önmagát kell megtalálnia. Változik a teste, beindul a szexuális érés. Indulatait nehezen tudja kontrollálni, érthetetlen érzelmi viharok, mindenen megsértődik, magába zárkózik…sündisznó, de ugyanakkor meg nagyon igényli az elfogadó szeretetet. Családon kívüli kapcsolatokat épít. Sóvárog a kortársak elismerésére. Azonos nemű csoportokba rendeződnek a kiskamaszok. Zárt csoportok és hasonló szokásokat alakítanak ki. 15-16 évesen nyílik a kör és ellenkező nemű barátokat is beengednek maguk közé. Kezdődik az udvarlás, együttjárás. Persze vannak, akik hamarabb kezdik, bár nem feltétlenül érettek rá.

A kamasz önbizalma a két véglet között ingadozik. Ki vagyok én? Milyen vagyok én? Gyakran új vallásos nézeteket, új életstílust próbálnak ki. Ha toleránsak a szülők, akkor várható, hogy néhány év múlva a gyerek “pszichológiailag” visszatér a családba. Nehéz korszak lehet ez mindenkinek. Szülőnek, gyereknek egyaránt.

Forrás: Maródi László szerk: Gyermekgyógyászat 2002, 35-38. o

Egyre nagyobb az izgalom az ovi miatt. Persze Panna nagyon várja, de én. Tiszta para vagyok. Próbálom titkolni, de azért végig kérdeztem néhány helyzetet mikor-mit csinálna, tanítgatom erre-arra. Fusson el, szóljon az óvó néninek, tuni-popo tabu, idegennel ne menjen el sehova… Emlékszem, amikor engem vertek az oviban zsebredugott kézzel csodálkoztam rajta. Eszembe sem jutott védekezni vagy elfutni…lefagytam. Hallok ezt azt, ez fejbe vágta egy kővel, amaz megverte bottal…Állítólag minden csoportra szokott jutni átlagban egy-két agresszív gyerek
A gyerekek sokszor nem is mesélik el a történteket, szégyellik. Ezért próbáltam összegyűjteni azokat a jeleket, melyek gyanút kelthetnek. Nemcsak az oviban érheti atrocitás a gyermeket, de akár egy ferde hajlamú rokon, barát részéről is (szexuális erőszakra utalhat pl. a nehezített járás).
Honnan veszem észre?
1. Először is megérzés. A gyermek furcsán viselkedik, hallgatag, lesüti a szemét, hirtelen nem akar oviba menni. A gyereket érdemes mindig beszéltetni, ovi után megkérni mesélje el a napját, mi történt… Este, lefekvés előtt különösen szeretik kibeszélni a napot, ha nem is mondott el valamit, ekkor még előjöhet.
2. Sérülése, nagyobb kékfoltja van, de kicsit ellentmondásosan mondja el/mondják el az eseményeket, vagy noszogatni kell, hogy elmondja mi történt.
3. Megváltozik a viselkedése: rosszkedvű, hasfájós, félénk lesz, szokatlanul rosszul alszik…

Amikor Pannámat vártam, hallottam azokról az anyukákról, akik a 2 hónaposukkal már a wc felett álltak, akár egy órát is várva a pisire, kakára. Hallottam azokról, akik nem szándékoztak soha bilit venni, majd a gyerek magától rájön és a wc-be fog pisilni, kakálni, hiszen már elég nagy lesz hozzá – felkiálltással. Anyukám meg arról mesélt, hogy 1 évesen lettem szobatiszta, és 2 hónappal előtte vett bilit. Várandósan teljes tanácstalansággal tekintettem erre a témára. Nem akartam siettetni, hiszen engem is stresszeltek a pszichológusok vészjósló huhogásai, viszont nem éreztem, hogy derékba tört volna az életem, mert 1 éves korom óta nem használok pelenkát.

Aztán volt alkalmam megfigyelni a gyerekeket. Nincs egységes vélemény a pszichológusok között sem erről, és úgy látom ez teljesen helyénvaló. Mint olyan sok mindent, ezt is lehet sokféleképpen jól csinálni. Egyrészt a gyerekhez kell alkalmazkodni, másrészt a saját helyzetünkhöz, személyiségünkhöz, mennyi időnk van…meg mennyire utálja a pelenkát, mennyire érzékeny a feneke…Úgy látom, az a lényeg, hogy ne legyen erőszak. Ne legyen szidás, seggre verés, megszégyenítés. Tekintsük ezt a témát a világ legtermészetesebb dolgának, hiszen az is.

Már az újszülöttnél is lehet látni, ha pisil, vagy kakál. Ilyenkor kicsit magukba fordulnak, jellegzetes lehet ez a nézés. Vannak, akik kicsit megrázkódnak ilyenkor. A kakálás látványosabb lehet, ha erőlködik, netán hangja van. Már a kiscsecsemők között is vannak olyanok, akik csak pucér fenékkel hajlandóak kakálni…egyébként is ez a ritka kakálások időszaka (hozzátáplálás előtt) sok családban.

A nem pelenkába kakálásnak kétségtelen van egészségügyi vonzata, előnye. Méghozzá a tökéletes babapopsi. A pelenkába kakálás egyik mellékhatása a pelenka kiütés, piros popó, gombás fenék, a legszuperebb pelenka melett is, különösen a hozzátáplálás elkezdése után. Persze lehet popsikrémezni, popsitörlő helyett vízzel lemosni, de egyik sem olyan hatékony a megelőzésben, mintha a wc-be/bilibe pottyant. Ugyanakkor ez fárasztó lehet, különösen, ha valaki a pisit is figyeli és akkor is rohan a wc felé tartani a gyereket. Nem mindenkinek van ennyi ideje, nem mindenki tudja egésznap a baba pisit/kakát lesni.

Régebben (amikor mi voltunk babák) az volt a szokás, hogy amikor a baba már jól tud ülni, akkor el lehet kezdeni a biliztetést. Ez 7-8 hónapot jelent. 8-9 hónapos kor között van egy látványos okosodás, akkor már jobban felfogják miről van szó, akkor is el lehet, ha valaki emellett dönt. Azt tudni kell, hogy valójában nem szobatisztaságról beszélünk ekkor. Hanem csupán törekvésről, hogy ne a pelenkába kakáljon, vagy pisiljen (attól függően ki mit akar). A másik, hogy nem tudja tartani a pisit, kakát sem, ha jön, akkor jön. Azonnal kell cselekedni, ha valaki ezt az utat választja. Persze a baba nem valószínű, hogy  önként és dalolva elkezd bilizni. Ekkor jönnek az anya trükkök. Pl. ráül a baba a bilire, ráül a tesó, vagy netán anya. Ha már utánzós, akkor ez segíthet. Másik lehetőség, akkor ültetjük először bilire, amikor elkezdni nyomni a kakát és akkor néhány alkalom után rájön, sokkal könnyebb a bilibe kakálni, mint a pellusba. A szórakoztatás, bilin játszatás is igen elterjedt. Máshogy nem is nagyon lehet rávenni az ilyen kicsiket az egyhelyben ülésre. Ennek az a hátulütője, hogy könnyen játékká válhat a bilizés, anyai beavatkozás nélkül hosszan tartó trónolás alakulhat ki, ami kerülendő szokás. Azaz, ha az elején játszatod is, ezt igyekezz mértékkel tenni és amint lehet leszoktatni róla. Ha ekkor (8-9 hónaposan) kezded a szokatást, és komolyan veszed, a gyerek is partner, akkor kb. ugyanakkorra várható az idézőjeles szobatisztaság kialakulása, mintha 2 hónaposan kezdted volna. De ez is sok idő, vacakolás lehet egyeseknek. Pelenkázni könnyebb, mint rávenni a bilizésre.

A kakálás a legtöbb gyermeknél étkezés után (vagy közben) szokott megtörténni, ezért sokszor kiszámítható. A pisi kicsit kiszámíthatatlanabb, nagyobb ivás után 30-60 perc múlva várható. A gyerek egy éves kor környékén (de alkalomadtán hamarabb is) már tudja jelezni, ha pisilnie vagy kakálnia kell, pl. tépi a pellust, rámutat fenekére, hozza a bilit…de nem minden alkalommal jelez.

De igazából mindegy is. Nem kell ügyet csinálni a szobatisztaságból. Egy biztos, egyszer az lesz. Ha sikerül örülünk, ha nem, akkor pedig semmi sem történt, nem ügy. Kicsi még.

Egy-másfél éves kor között kialakulhat némi szobatisztaság az erre szoktatott gyerekeknél. Az igazi szobatisztaságra szoktatást akkor érdemes elkezdeni, ha sokszor szól, mutatja  a pellust pisi/kaka esetén. Ilyenkor néhány napig, ha bugyiban van, akkor megtanulhatja kicsit visszatartani, ha már elég érett rá. Eleinte bepisil, kicsit talán visszatart. Majd egy csepp után visszatartja, végül már előtte szól. Ekkor azonban még nem tudják hosszan tartani, rohanni kell a biliért. A székelés hamarabb ki tud alakulni. A bilire ülés aktiválhatja reflexszerűen a székelést, ha sokat volt foglalkozva a kicsivel. Azaz ilyenkor ha kaka jön, akkor rohanni kell a biliért. De ha nem jönne még kaka, de bilire ül, akkor elkezdhet nyomni és elképzelhető, hogy így hamarabb kakál, mint amúgy magától kakált volna. Azaz szerintem nem igaz az, hogy csak elkapni lehet ekkortájt a kakát, pisit. Tartani nem tudja, max. nagyon rövid ideig, viszont hamarabb meg tudja indítani, akaratlagosan. Ugyanígy a pisivel is kialakulhat az, hogy ugyan nem szól, ha pisilnie kell, de mégis ha bilire ül, akkor akaratlagosan elkezd pisilni, akár néhány cseppet is kierőltethet. Másfél éves kor környékén a biliztetés nehézségekbe is ütközhet, ahogy kialakul az egyre erősebb öntudat, a dackorszak. Nem kell megerőszakolni a gyereket, lehet ráhagyatkozni. Lehet, hogy ha már ügyesen szólt is, visszaesik, nem kell izgulni, ráér még a teljes szobatisztaságra. A türelem mindig rózsát terem, ebben az esetben más terméket.

Két éves kor után várható, hogy már hosszabban is tudja tartani a pisit, azaz, ha az utcán sétálva pisilnie kell, akkor lehet, hogy kibírja hazáig, nem feltétlenül kell azonnal megpisiltetni. Eleinte még az alváshoz szükséges a pelenka. Illetve vendégség esetén elterelődhet a figyelme róla, lehet, hogy bizonyos alkalmakra még érdemes pelenkát adni rá. Sokan ekkor kezdik a szobatisztaságra szoktatást, ekkor már nagyon okos a gyermek, óvatosnak kell lenni, ekkor szükség lehet kaka-pisi mesékre, szerepjátékra, bábozásra a lelki dolgok miatt is. Ha érett rá, akkor néhány nap alatt megtanulja. A bugyi a legegyszerűbb, hiszen rögtön érzi és kellemetlen, ahogy a pisi végig folyik a lábán. Nem mindenki viseli el, hogy a gyerek lepisili a szőnyeget, a kanapét, az ágyat…Nekik dobták piacra a leszoktató pellusokat, vagy a sima pellusba is lehet egy textil darabot tenni, hogy kellemetlen legyen a gyereknek, észrevegye, ha bepisil. A kertesházban élőknek annyi előnyük van, hogy nyáron az udvaron nyugodtan tud a gyerek flangálni bugyiban, a fű nem fog elpusztulni, ha egy kis babapisit kap a nyakába.

Eleinte az ébrenlét alatt alakul ki a szobatisztaság, az alváshoz még szükséges pelenka. Igaz, ha későbbi életkorban lett a szokatás, akkor elképzelhető, hogy szinte azonnal az éjszakai szobatisztaság is egyből kialakul.

Mikortól nincs szükség alváshoz pellusra? Ha ezt kéri a gyerek. Eleinte a délutáni alváshoz nem akarja. Aztán, ha már egy ideje az éjszakai pelenka is száraz és kéri, hogy ne kapjon pellust, akkor lehet azt is megpróbálni. Ekkor arra kell figyelni, hogy alvás előtt mindig pisiljen és ha lehet, ne igyon sokat közvetlen előtte. Számítani kell balesetekre is, érdemes valamilyen vízhatlan lepedőt alá tenni eleinte, vagy egy vastag paplant, hogy ha éjszaka bepisilne, akkor hamar le lehessen cserélni, ne kelljen hajszárítózni az ágyat.

Van, hogy a gyermek felébred éjszaka és pisilnie kell. Viszont sokan nem tudják ilyenkor, hogy mi bajuk van, csak sírnak, és ez egy újfajta sírás lehet számodra, nem tudod mi a baja. Érdemes friss szobatiszta gyereknél éjszakai ébredésnél erre rákérdezni: Pisilned kell?

Bármikor visszaesések következhetnek be betegség, kistesó születése…akár új munkahely, költözés, családi események, látszólag apró történések kapcsán is. Nem kell aggódni, türelem és ha eljön az ideje, akkor újra szobatiszta lesz. Nem szabad erőszakoskodni, kényszeríteni, bűntudatot ébreszteni, netán ütni. Csak ront a helyzeten. A gyermek okos, az erőszak mindig ellenállást hoz. Meg kell várni a dolgokat, viszont trükközni lehet, hiszen Te mégiscsak okosabb vagy.

Összefoglalva: több lehetőséged van. Minden gyereknél kicsit mások az időpontok, a szokások, más a lefolyás. De nem szabad bántani a gyermeket, sem lelkileg, sem testileg.

Friss hír: úgy döntöttem nem leszek tovább dinoszaurusz és elindítottam a Dokimami facebook oldalt. Ha van kedved ott is beszélgetni:  Kattints ide!

Talán kicsit érthetetlen, elvont volt előző bejegyzésem erről. Nem véletlen. Véleményem szerint nem olyan egyértelmű mire és hogyan kell nevelni a gyermeket. Érdemes elgondokozni rajta. Érdemes tisztába jönnünk magunkkal. Sokféle irány, módszer van…és persze létezik általánosan elfogadott is.

A gyerekek igen különbözőek. A szülők is igen különbözőek. A gyermek legtöbbször nem egy teljesen ideáis élethelyzetbe születik bele. A szülőknek rengeteg egyéb problémájuk, terhük lehet. Ehhez jön még, mindenki kicsit mást hozott otthonról másfajta nevelést vagy éppen görcsöt (más néven tanulni valót). Ezért aztán nagyon nehéz egységes nevelési jó tanácsot adni. Láthatod még a baba gondozás is milyen széles spektrumú (és mind jó lehet), milyen sokféleképpen lehet megközelíteni, pedig itt még csak a gondozáson van a fő hangsúly.

De akik engem olvasnak, mind jó anyák akarnak lenni, ebben biztos vagyok. Akiket nem érdekel ez a téma, azok nem jutnak el az én eldugott kis mikroblogomhoz.

Emlékszel még az előző bejegyzésre?

1. A szándék, a jó anyaság szándéka az első. Ha ez megvan, akkor nagy valószínűséggel jó anya vagy. Ugyanis az élet ilyen. A szándék mozgatja a dolgokat. A szándék, az akarat teremt. Ha meg van a szándék, akkor figyelsz.

2. Figyelsz az információkra, a jó tanácsokra, és legfőképpen a gyerekre. Itt már lehet kicsi elrontani. Ha nagyobb hangsúly van a szabályon, mint a gyereken.

Az erőszak ellenállást szül. Az ember alapvető igénye a szabadság. Persze nem lehet korlátlan szabadságot biztosítani, hiszen bajba sodorhatja magát. De nem szabad mindentől, minden pofára eséstől megóvni. Jobb, ha gyerekkorban megtanulja kicsiben az életet. Sok sok tapasztalatot kell szereznie. A gyerek nem hülye. A saját szellemi fejlődési szintjén egy roppant logikus kis világban él. Amit még nem ért, ami még számára nem létezik, azt nem lehet számonkérni tőle. A figyelem az, ami segít, hogy tudd mi az, amit elvárhatsz éppen a gyermekedtől. Akkor tudod milyen korlátokat kell szabnod. Ez nyilván függ a tűrőképességedtől, a személyiségedtől, a neveltetésedtől és természetesen a gyermekedtől is.

Persze jól jönnek a nevelési tanácsadók tanácsai, kimenthetnek, segíthetnek megoldani helyzeteket. De azt soha ne feledd, hogy a saját életed, valódi elveid, látásmódod a világról, elvárásaid hatnak a gyermekre. Ezek megnehezíthetik, vagy megkönnyíthetik majd későbbi életét. Ezért magaddal is törődnöd kell.

Vannak, akik elvetik szüleik nevelési módszereit, ugyanakkor észreveszik magukon, akaratlanul is az jön ki szájukon. Sőt olyanok is vannak, akik ostorozzák ezért szüleiket. Odáig már kevesebben jutnak el, hogy végig gondolják: vajon ők miért úgy neveltek. Vajon min mentek keresztül (és őket vajon hogyan nevelték…), vajon akkoriban milyen világ volt és az akkori rendszer szerint milyen nélkülözhetetlen képességekre volt szükség…

Természetesen akármire is neveled gyermeked, akármilyen elveid vannak…a legfontosabb, az alap: a gyermek élete, egészsége. Ha ez nincs meg, akkor cseszheted. Akkor hiába akarod szellemi, lelki, testi ügyességét fejleszteni. Bizonyára észrevettétek, elmaradt a júliusra ígért 3. Mit tegyek, ha baj van? dokimami tanfolyam. Ezért elnézést kérek. Úgy döntöttem, most már csak akkor lesz újra, ha tökéletes lesz. Tudom, sokan már így is szerettétek, segített, de ezzel nem elégszem meg. Dolgozom rajta, még nincs teljesen kész, igazán jóra szeretném. Az elérhető legjobbra.

Üzenet: ne aggódj, hogy jó anya vagy-e. Ha ezt a bejegyzést elolvastad, akkor az vagy. Lehet nem tökéletes, de olyan meg nem létezik, illúzió.

“TERMÉSZETES IGÉNYEK

A gyermekkor természetes igénye: a szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.

A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy maga és mások rovására rejtett-utakon él.

Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öregek, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar.”

(Weöres Sándor: A teljesség felé című könyvéből)

Oly nehéz megválaszolni ezt a kérdést, mármint a jó anyaság titkát. Persze oly könnyű szabályokat, tanácsokat osztogatni, biztos Te is belebotlottál már számos nevelési könyvbe, cikkbe, elvbe, szakértőbe…egy közös bennük: számtalan szuper tanácsot osztogatnak. Csakhogy az a bajom ezekkel (más bajom is van, de most azt hagyjuk), mindegyik a saját világnézetén, hitrendszerén, tapasztalatán, kutatásán, személyiségén alapul. Mi van, ha én mást gondolok a világról, a dolgok értelméről, céljáról és már nem hiszek a kutatásoknak?  Mást hiszek, gondolok, mint ők.

Mi van, ha nekem az kevés, hogy legyen önbizalma, legyen életrevaló, legyen sikeres, legyen gazdag, legyen önmegvalósító, legyen egészséges, legyen boldog…?

Mi van, ha még én magam sem tudom pontosan  az életem célját, mi van ha rosszul sejtem, ha elrontom, mégis honnan tudjam, hogy jóra nevelem őket, nem okozok végzetes hibát? Lehet egyáltalán végzetes hibát okozni? Mi van, ha ősanya csak a babázásban segít? Mi van, ha a nagyobb gyerekhez nem ért annyira?

Oh, hát ezért vannak a tanácsok, tanácsadók, ők már tudják mi lesz, ha…és ha pontosan követem a tanácsaikat, akkor nem ronthatom el nagyon. Biztos? Oh, és melyik tanácsadóra hallgassak? Honnan tudhatom, hogy pl. az egyedülálló párkapcsolati tanácsadó jó tanácsot ad? Honnan tudjam, hogy a gyerekét csak néhányszor felpofozó nevelési tanácsadó jó tanácsot ad a pofozásmentes nevelésre? Honnan vegyek bizonyítékot? És hogy lehet az, hogy egy családból hasonló nevelést kapott emberek között is oly nagy a különbség? És mit csináljak, ha XY módszerére sokan esküsznek, de nekem nem tetszik, hogy a gyermeke kitépte az összes szempilláját önmegnyugatató szokásként, akkor vajon a többi tanácsára hallgassak-e?

Hogyan lehet eligazodni ebben a néha csodálatos, máskor olyan mélyen, fertelmesen, undorítóan ocsmány világunkban? Vajon milyen világ vár gyermekeinkre és ott vajon milyen értékek lesznek? Egyáltalán az értékek változnak vagy a világ változik? Vagy netán mindkettő?

A jó anyaság titka ugyanaz, mint bárminek a világban. Az egészségnek, a betegségnek, a sikernek, a bukásnak, a boldogtalanságnak, a boldogságnak.

És persze ahogy ezt leírom majd a bejegyzés végén, máris marhasággá válik, hiszen a kategorizálás oly korlátolt és elválaszt olyan dolgokat melyek összefüggnek, együtt léteznek…

De a saját blogomon talán megengedhetem magamnak, hogy az éppen aktuális marhaságaimat megosszam.

Oh nem. A titkot nem is írom meg, hiszen akkor már nem is lenne titok. De annyit elárulok, hogy te is tudod a titkot, csak meg kell keresned. Hol? Hát magadban.

Inkább leírom azokat a gyakorlati lépéseket, melyek szerintem hozzásegítenek, legalábbis engem, hogy a jelen tudásom, képességem szintjén jó anya legyek, a saját mércémmel mérve.

1. Tisztázandó aprócska kérdés: Mi az élet (végső) értelme, célja? Mi az a viselkedés, tulajdonság, életmód…aminek segítségével ezt el lehet érni?

2. Figyelni kell a gyerekre. A valódi figyelem, maga a szeretet energia. És máris látszik, hogy mekkora hülyeség a kategorizálás, hiszen, aki már eljutott egy bizonyos szintre, az tudja, hogy a második pont valójában részben válasz az elsőre is.

3. Figyelni a folyamatos fejlődésre, harmóniára személy, család…szinten. Oh ne már. Csak nem megint az 1. és 2. pontról van szó?

4. Szándék a jó anyaságra. Innen kezdődik. Vagyis nem, mert valójában a megszületésünkkel kezdődött, vagy netán már hamarabb?

Persze, a titok mondhatnánk oly egyszerű: igaz, valódi szeretet. De ami emögött van, a valódi jelentése mögött, az nem az amit társadalmi szinten annak hívunk.

Ide most millió ősi bölcsesség, tanács következne, de ez nem az én reszortom. Gyakorlati tanács: figyelj. A gyerekre (kiprovokálja amire szüksége van). Magadra (érzed). A párodra (fontos). A családodra. Az ismerőseidre. A városodra. Az országodra. Az emberiségre. Figyelj és szeresd őket ahogy erődből, képességedből telik.

Ne árts! Fejlődj! Figyelj! …Egy szóval: szeress. És akkor nagy baj nem lehet. A gyerek élete az övé. Megvan a maga sorsa, a maga lépcsője, a maga tanulni valója, a maga keresztje és megváltása.

Na legjobb lesz, ha gyorsan abbahagyom, mielőtt botcsinálta nevelési tanácsadót faragnék magamból.

Összefoglalva: én se tudom, de legalább együtt elmélkedtünk rajta. Hátha megsejtjük a lényeget. Tudni úgysem tudhatjuk, mert ha tudnánk, akkor semmit sem tudnánk. Hisz a tudás olyan, mint egy labda. Minél nagyobb, annál nagyobb a felszíne is (amit nem tudunk). (Még szerencse, hogy a pontban minden benne van.) Na jó éjt!

Kapcsolódó bejegyzés:

A jó anyaság titka II.

- Egy anyát kérek, tele cicivel!

Viccet félretéve. A legtöbben bedőlnek a fogyasztói társadalom nagy csapdájának és azt hiszik, hogy a legtöbb amit gyermeküknek adhatnak a sok (sokszor felesleges) menő baba holmi. Ezek nagy részét jobbára magadnak veszed, rosszabb esetben a szomszédnak (bibi faktor). Mit kérne a kisbabád?

- Kedves Anya és Apa! Tudnotok kell, hogy a kiságyat, a babakocsit, babaszobát, zenélő hintát magatoknak veszitek… nem bánom, kibírom, megszokom, de ha nincs kedvetek ezekhez, nélkülük is megvagyok, miattam igazán nem muszáj.

- Kedves Anya és Apa! Kérlek benneteket ne vegyetek fel hiteleket, de ha igen, csak ha nagyon muszáj és a lehető legkevesebbet. Jó nekem egy pici szoba, sőt évekig a ti szobátokban is meghúzom magam Szeretném, ha részt vennétek a cseperedésemben, ott lennétek majd az esküvőmön és nem pusztulnátok bele a sok munkába, míg a törlesztőt visszafizetitek. Én fontosabb vagyok!!!

- Kedves Anya és Apa! Mielőtt lakást, vagy házat vesztek, kérlek vegyétek figyelembe, hogy semmi kedvem órákat utazni az oviba/suliba! Az olyan nagyon fárasztó. Jó nekem a legközelebbi ovi egy gyerekszerető óvónénivel.

Ja és el ne felejtsem, már most kezdjetek el gyűjteni az egyetememre és az első lakásomra és tanítsatok majd meg engem is ésszerűen bánni a pénzzel. Azt sem bánom, ha a nyugdíjatokra is el kezdtek gyűjteni, ne nekem kelljen eltartanom benneteket.

- Kedves Anya és Apa! Kezdjétek el megvalósítani a saját álmotokat, ne engem presszionáljatok majd azzal, hogy váltsam valóra azokat! A saját utamat akarom majd járni!

- Kedves Anya és Apa! Tudom, hogy manapság a felnőtt világotokban buktok a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldásokra. De nekem rengeteg időm van, én szeretnék a saját tempómban haladni, tanulni, vagy gyógyulni. Ezért arra kérlek benneteket, próbáljatok ehhez a szemlélethez alkalmazkodni. Én nagyjából tökéletes vagyok. Ha meg is betegszem, sokszor magamtól is meggyógyulok, csak adjatok időt és szeretetet. Ha nem muszáj ne vegyetek nekem gyógyszereket. És ha a doktor bácsi/néni azt akar adni, kérdezzétek meg, hogy biztosan szükség van-e rá, vagy csak azért adja, hogy titeket megnyugtasson.

- Kedves Anya és Apa! Fejlesszétek folyamatosan személyiségeteket, tanuljátok ki, hogyan érdemes élni. Ezután pedig mutassatok nekem jó példát, hogy én is megtanulhassam. Meg persze beszélgessünk sokat, mindent meg akarok tőletek tanulni.

- Kedves Anya és Apa, az időtöket kérem. A figyelmeteket, a szereteteteket. Ne a munkahelyeteknek, hanem nekem adjátok!!!

Kapcsolódó cikkek: Bevásárló listák