Legyen még egy gyerekem? (az aranybetűs rész)

november 16th, 2011 § 8 hozzászólás

Az apró betűs rész után nem várhatott tovább az aranybetűs rész sem. Mert a fenekestül felfordult, nagyobb fizikai és szellemi leterheltség mellett bizony ott van a csoda is. Nem tudom ki hogyan éli meg és hogyan nevezi, most nem jut jobb szó eszembe, mint -amikor megremeg az ember lelke- több ez annál, mint amikor nagyon egyben vagyunk, jól érezzük magunkat, azokra a lélekremegős pillantokra gondolok, melyek örökre belevésődnek az ember emlékezetébe, mikor az ember sírni tudna a gyönyörűségtől, szinte elviselhetetlen. Pl. gimnazista koromban volt egy fa, melyet a buszról pillantottam meg reggelenként, ez minden reggel elvarázsolt, beleremegtem a szépségbe minden egyes nap. Persze ilyen sokszor történt azóta is, de azokra konkrétan nem emlékszem ennyire. Vagy amikor először beszélgettem valakivel úgy, mintha két pucér lélek gubbasztana együtt a faágon. Aztán ott van az a pillanat, amikor megismerkedésünk utáni első randin beültem a férjem mellé a kocsiba és egy másodperccel később kicsúszott a talaj a lábam alól és menthetetlenül őrülten szerelmes lettem. De mindezek eltörpültek Pannám születése után, ami leírhatatlan érzéseket hozott. Szóval nem olyan sok ilyen pillanat volt eddig az életembe, volt, hogy éveket kellett várni egyre, mégha jól is éreztem magam közben.

Mióta van két gyönyörű gyermekem és igazi család lettünk gyakran vannak ilyen pillanataim (remélem ezek is bevésődnek örökre és eszembe fognak jutni vénasszony koromban). Leginkább akkor mikor nézem őket hogyan hancúroznak az apjuk hasán. (Persze közben rettegek is, hogy nem érdemlek meg ennyi jót és egyszer az élet elveszi ezt.)
A kissé szirupos bevezető után (ami egyébként sem az erősségem, Somanyu ezt sokkal, de sokkal szebben megírta, itt elolvashatod) próbálok a lényegre térni és összegyűjteni milyen előnyei vannak (a lista nem teljes, lehet folytatni, most ezek jutottak eszembe), ha az embernek két vagy még több (abba csak testvérként van tapasztalatom) gyereke van.

  • Legjobb barát. Biztos támasz lehet nemcsak gyerekkorban, hanem felnőttként is. (Kétségtelen ez nem törvényszerű, de azért én reménykedem, hogy így lesz.)
  • Önzőség, egoizmus csökken. Szokássá válik, hogy megosztom azt ami az enyém, nem vagyok irigy, nemcsak magamra gondolok…Megtanulja az ember a lemondást, hogy gondolni kell másra is, a családi összetartozást…
  • Együtt sokkal bátrabbak. Játéknál, idegen helyen, alváskor. Pl. Pannám fél egyedül kimenni mama kertjének végébe, de Botonddal kézen fogva szépen mennek kettesben és szednek paradicsomot, almát…nagyon édesek.
  • A nagy tanítja a kicsit. Példát mutat és konkrétan is. Van, hogy ülnek egymás mellett az ágyon és Panna mesét “olvas” Botinak. Vagy a minap lehajolt, hogy Botond gombolhassa be a kadigánját. A kicsi egyfolytában a szeme sarkából lesi, Panna mit csinál és majmolja. így már 8 hónaposan bukfencezett, egy éves kora körül már javában szerepjátékot játszott, beszélni is szokta tanítani, mondókákat játszik vele…már látszik, Panna ősanya típus, Botond meg persze imádja. Teljesen belebetegedett mikor elkezdett oviba járni a Pannája.
  • Megvédik egymást. A szomszéd kisfiú meghúzta Panna haját, Boti fogta magát és finoman fejbe vágta. (persze nem támogatjuk a verekedést, de azért kicsit mosolygott anyaszívem)
  • Önfeledten tudnak hancúrozni együtt. Buli van. Együtt sokkal felszabadultabban tudnak örjöngeni, jó látni az önfeledtséget, mégha a dobhártyák és az idegek nehezen viselik is.
  • Egy idő után nagyon jól tudnak együtt játszani, így jobban lehet haladni a főzéssel, házimunkával, mintha csak egy gyerek lenne otthon.
  • Újra babázhatsz. Már előre félek mi lesz jövőre. Ugyan már Boti sem kisbaba, de még azért elég babás. Mi lesz velem, ha nem lesz baba comb és baba csimpaszkodás itthon, nem tudom.
  • Nálam a két gyerekkel együtt jött két nemvárt hatás is. Az egyik: az itthon töltött évek, oly mértékben hozzászoktattak az igazsághoz és a lényeghez, valószínűleg képtelen leszek folytatni életem eddigi vonalát, a hazugság, gonoszság, felszínesség, képmutatás … már elviselhetetlenek számomra, nem tudom becsukni a szemem.  A másik különös dolog: azt gondoltam eddig, hogy hát szeretem magam, hiszen mindenki szereti magát. De nem. Lassan tényleg kezdem szeretni magam, hála férjemnek, gyerekeimnek. Sok téveszmém lerombolódott mióta két gyerekes lettem, bölcsebb lettem és kénytelen leszek gyökeresen megváltoztatni az életemet. Engem menthetetlenül megneveltek gyermekeim.

Kapcsolódó bejegyzések:

Legyen még egy gyerekem? (az apró betűs rész következik)

Két gyerek altatása

Két gyerekkel vajon milyen lesz?

Mi (ki) fenyegeti a kistesót?

Várandósan egy kisdeddel (11 jó tanács)

Tagged

§ 8 Vélemény: Legyen még egy gyerekem? (az aranybetűs rész)"

  • Borsi szerint:

    Még az apróbetűst éljük,de már bepillantást enged a “nagy” 2 évesem az aranybetűsbe is. 🙂

  • Marcsa szerint:

    Én még annyit tennék hozzá, amit sokan szoktak mondani,, de nem igaz, mert 2 gyerek abszolút nem kerül 2x annyiba, mint egy, ha pedig egyneműek, akkor évekig szinte semmibe (kivéve a kaja és a fogyó eszközök, pl. pelenka) bár ezt csak a barátaimnál láttam, nem saját tapasztalat még.

    Most kezdtem el olvasni a blogodat és NAGYON tetszik!!!
    Tegnap teszteltem pozitívat, remélem minden oké lesz a babucival, tervezem hogy sokszor visszanézek ide.
    Köszönöm, a cikkeket, szuper írások!

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Köszönöm és a legjobbakat Nektek!

  • Ergo szerint:

    Kedves Enikő! Azt írod: “Az egyik: az itthon töltött évek, oly mértékben hozzászoktattak az igazsághoz és a lényeghez, valószínűleg képtelen leszek folytatni életem eddigi vonalát, a hazugság, gonoszság, felszínesség, képmutatás … már elviselhetetlenek számomra, nem tudom becsukni a szemem.” – én pont ezt érzem, már így az első gyerek mellett is, és ezt így még soha sem sikerült megfogalmaznom. Köszönöm! az lenne a kérdésem, hogy: …és mit fogsz tenni/mit teszel a továbbiakban? Ha túl mély a kérdés, nem kell megválaszolnod, vagy e-mailt is írhatsz. Köszönöm azért!

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Ergo!
    Még nem tudom megválaszolni a kérdést, még nem vagyok azon a tudati szinten. Csontig kell hatolni, hogy tisztán lásson az ember, én még nem tartok ott, most még csak menekülni tudnék, azt meg nem akarok. Jelenleg igyekszem megélni a jelent, ez most eddigi életem talán legszebb időszaka. A jövővel próbálok nem foglalkozni, eddig is minden kialakult az életemben, pont akkor, amikor kellett, próbálok bízni abban, most is majd arra sodródom, amerre dolgom lesz. Hogy ez a jelenlegi “semmittevés” hova vezet? Fogalmam sincs, de most ezt tartom helyesnek. Úgy érzem most még ezt kell megtanulnom, ezt a konkrét terv és akarat nélküliséget. Nekem ez nagyon nehéz, mert állandóan kattog az agyam, nehéz kijönni a fejemből, márpedig muszáj, a valóság nem ott van. Ugye milyen csodálatos, ahogyan a gyermekeink tanítanak minket azokra a dolgokra, melyeket már elfelejtettünk, túlbonyolítottunk…?

  • Ergo szerint:

    Köszönöm a választ, Enikő! Értem, amit írsz. Minden gyerek egy kis Buddha, ahogy mondják… És nekünk ez a lecsendesedés időszaka. Csak az a bökkenő, hogy olyan véges ez az időszak, és a kötelező óvodával mindent át is húznak a fejünk felett. Egyszerűen muszáj mégis tervezni picit. Arról tudsz tájékoztatni minket esetleg, hogy a 3-évesen-óvodába szabály alól hogyan lehet mentesülni?

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Elnézést, hogy csak most válaszolok, nem nagyon értem rá, a jövőben talán írok egy összefoglalót az oviról, mintha 2014-től lépne életbe ez a 3 éves dolog és talán a jegyző vagy az óvodavezető engedélyével lehet menetesülni, most nem tudok ennek utána nézni, talán a védőnőtöket érdemesebb lenne megkérdezni, ő biztosan tudja vagy előkeresni a rendeletet.

  • Ergo szerint:

    Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Mit csinálok most?

Most ezt olvasod Legyen még egy gyerekem? (az aranybetűs rész) at Dokimami.

meta