Segítség, elromlott a kisbabám!!! Nem akar elaludni, éjszaka újra felkel és egy percig sincs el egyedül

augusztus 29th, 2010 § 41 comments

Megszületik a baba, az első hetek az izgalomé és a fáradtságé. Általában a második, harmadik hónap már maga a csoda. Kialakul a napirend, sokat alszik a baba, lehet mellette főzni, takarítani, mindenki csodálja, mosolyog, gőgicsél…minden happy. Egyre hosszabban alszik éjszaka, csodálkozva hallgatod az éjszakai baglyokról szóló rémtörténeteket és roppant büszke vagy, hogy te már most mekkora szuper, hiper király anya vagy. Még a harmadik hónapban lévő növekedési ugrást is klasszul átvészeltétek.

Aztán jön kb. a 4. hónap. Elkezd forogni, fogni és ordítani, ha egyedül hagyod. Este netán ordít és teljesen tanácstalan vagy, éjszaka egyre rövidebbeket alszik, az is lehet, hogy a nappali alvás is lecsökken, esetenként 20 percre, vajon mit rontottam el?-merül fel benned.

Van egy jó hírem: semmit sem rontottál el. Ez egy ilyen időszak. A gyereknevelés kicsit olyan, mint az orvosegyetem. Mikor elsős voltam és megláttam az első féléves tananyagot, ki voltam akadva: Normálisak ezek, hogy egy félév alatt tanuljak meg annyit, mint amit a gimiben négy évig tanultam? Aztán kiderült, hogy megtudom tanulni és minden év egyre nehezebb volt, de valahogy mindig sikerült levizsgázni. Valahogy így van ez a kisbabákkal is. Megszületik, nagyon nehéz volt a szülés, az utána következő hetek még nehezebbek. Aztán fellélegzel és újabb kihívások várnak. Mire beleszoktok valamibe, már jön is egy újabb kis szokás. Ezért jó tudni a lépcsőket a csecsemő fejlődésében, mert akkor értő szeretettel tudsz alkalmazkodni a kicsihez, persze próbálkozhatsz a betöréssel is, de akkor előtte szerezz be kötélidegeket és kőszívet.

Szóval mi is történik a 4. hónap tájékán? A legtöbb baba átfordul. Elkezd fogni. Kitágul a világ. Többet van ébren. Már nem olyan magatehetlen, mondhatni “vérszemet kap”. Minden érdekli és egyre többet akar. Bizonyos szempontból ez meg is könnyíti a dolgunkat, hiszen már egyedül is tud valamennyit játszani és ezt hagyjuk is. Nem kell egésznap szórakoztatni a babát, a saját, önálló játék nagyon fontos neki és neked is. Ez az az időszak, amikor folyton ki kell húzni az ágy alól és már nem lehet egyedül hagyni egy másodpercre sem az ágyon. A szoptatáshoz is mostmár mindenképpen nyugodt légkör, csend kell és lehet hogy hamar le akarja tudni, hiszen DOLOG VAN!

Olyan csodálatos a természet. Ahogy elkezdődik a helyváltoztatás, úgy alakul ki a szeparációs szorongás is. Azt hiszi, hogy ha kimész megszűnsz létezni. Gondolj bele, mekkora jelentősége van ennek a dolognak, hiszen egy embergyerek maximálisan életképtelen egyedül, ott kell lennie az anyja közelében, ha életben akar maradni. De csak figyeld meg az állatokat, úszik kacsamama utána sorban kiskacsái, jegesmedve mama és a bocsai, anya kézen fogva sétál gyermekével még sokáig…Mit tudsz mégis tenni? Elkezditek a bújócska játékot, ha sír, ott teremsz, így megtanulja, hogy az otthonotok biztonságos, te nem tűnsz el, és csak szólnia kell, ott vagy. Ebben az időszakban célszerű vinni magaddal oda, ahol vagy. Ha nem tudod vinni magaddal, akkor pl. leteszed játszani oda ahova szoktad, adj neki valami érdekeset, ne túl sokat, néhány játék elegendő. De ne menj ki rögtön, várd meg, míg elkezd játszani. Először csak a szobában tevékenykedsz, majd kis időre kimész. Nem várod meg, hogy sírjon, visszamész, egyre hosszabb ideig vagy kint. Elkezd sírni. Azonnal bemész, ülj le mellé, ne vedd fel azonnal. Ha folytatja a játékot, akkor ne zavard meg…Ha sír, akkor vedd fel, és folytasd a munkád karodon a babáddal. Ki kell valamikor fejlődni a gyerekcipelő izmoknak :-) Ha semmi sem működik, egésznap ölben akar lenni, akkor kösd fel magadra és így el tudod végezni a házimunkát. Mikor el kezd nyafogni, mindig várd meg, hogy mi lesz belőle. Lehet, hogy nyafog egy kicsit, majd megnyugszik és játszik tovább. Nálam sokszor beválik az, hogy elkezd nyafogni, de ahelyett, hogy felvenném, leülök a földre mellé. Akkor már nem olyan poén az ölben levés, ha nem a fájdalom vagy éhség miatt nyafogott, hanem csak unalomból. Ilyenkor általában folytatja a játékot és pár perc múlva én is ki tudok menni feltűnés nélkül.

Bár még semmi nem látszik az ínyén, de a fogak már elindultak kifelé. Sajnos ez a folyamat hónapokig eltarthat. Az esti sírásoknak sokszor ez az oka. Ha nyáladzik, szeret rágcsálni valamit (pl. rágóka: olyat vegyél, amit könnyű fogni, nem túl vastag, vagy műanyag kanál…), piszkálja a fülét. Spontán jókedvűségében hirtelen elkezd ordítani, este nagyon nyűgös, alig tud elaludni, éjszaka felsír, alig tudod megnyugtatni, cicit akar rágcsálni…de van, hogy annyira fáj, hogy semmit sem akar a szájában tudni és kevesebbet szopik, kvázi éjszaka éhes lesz, újra felkel…szóval a fogzás be tud zavarni. De ez nem minden gyereknél törvényszerű, vannak, akik egy-két sírással átvészelik ezt az időszakot. Mások pedig hónapokon keresztül óránként kelnek éjszaka is. Kinek mi jut. Megszoksz, vagy megszöksz. Ez utóbbi nem jön számításba. Ha nagyon gáz a helyzet, akkor átmenetileg 3 napig Panadolt, Nurofent lehet adni, de szerintem ezt inkább hagyjuk meg a betegségnek. Vannak olyan gélek, amik lezsibbasztják az ínyét, márha hagyja hogy bekend, de ha csak a nyelvét éri, akkor is segíthet. Eltereli a figyelmét, és hátha sikerül elaludni. Ugyanis ez az ínyfájdalom álmosság, este, éjszaka a legnagyobb. Ha nagyon lassan akar kibújni az a fogacska, lehet emelni a D vitamint napi kétcseppre, de ezt majd a gyerekorvosotok eldönti. Vannak, akinek az immunrendszerét annyira meggyengíti a fogzás, hogy ilyenkor betegek lesznek, könnyebben összeszednek egy-egy fertőzést. Ezért is szokták összekapcsolni a fogzást a lázzal, hasmenéssel…

Alvás, altatás. Mostmár egyre fontosabb a napirend, a rituálék. Ha mindig ugyanúgy altatod, akkor a baba tudja most alvás jön és jobban elfogadja. Érdemes megvárni, hogy álmos legyen, mert akkor hamar elalszik. Ha már nem akar elaludni magának az ágyban, akkor altasd ölben, majd megtanulja újra. Minél ngyobb és okosabb a baba, annál inkább bezavarnak az olyan dolgok, hogy pl. előző nap a babakocsiban, vagy az autóban aludt és ilyenkor másnap is azt várja. Hihetetlen, de egyetlen alkalom is szülhet új szokást. Persze, ha pár napig mégse úgy történnek a dolgok, akkor 3 nap alatt visszaszokik a régi kerékvágásba. Éjszaka felkelhet újra gyakrabban. Ennek több oka lehet: a mozgásfejlődés (gyakorol éjjel is), a fogzás (este, éjszaka fáj a legjobban), kevesebbet evett napközben (nem ért rá enni, vagy a fájó íny miatt nem szívesen evett), és ott a szeparációs szorongás is. Kissé fárasztó újra felkelni, de jobb, ha hozzászoksz, akinek gyereke van, az nem minden éjszaka alszik. Lesz itt még az évek folyamán: rossz álom, játék, félelem, pisi, betegség…Az viszont elég “gáz”, ha óránként kel huzamosabb ideig. Refluxos babáknál nem ritka. Ha már mindent kipróbáltál és már alig élsz a fáradtságtól, akkor próbálj meg együtt aludni vele (a biztonsági szabályokat tartsd be! le ne essen! ). Persze akkor is felfog ébredni, de talán megnyugatja ha megsimogatod, vagy megszoptatod és nem kell minden alkalommal kimásznod az ágyból. Azaz a problémát nem feltétlenül oldja meg az együttalvás, de kicsit többet tudsz pihenni, és ez a túlélés szempontjából sokat jelent. Egyébként valamilyen szinten ehhez is hozzá lehet szokni. Mellékhatás: keveset alvó anya többet eszik, azaz hízik, de hát valahonnan kell az energia ebben a kemény időszakban. Ha az együttalvás mellett döntesz, akkor is érdemes bizonyos szabályokat betartani: pl. ne minden órában szopjon…DE! Az altatás szabályokat rendkívüli időkben nyugodtan rúgd fel és csináld úgy ahogy tudod. Ha minden órában megszoptatod, de legalább “kipihened magad” és életképes leszel, akkor tégy úgy. Lesz még alkalmad nevelni a babát, van, hogy a túlélés a cél. Napközben, ha alszik, te is aludj. Ha nagyon fáradt vagy napközben, hagyd a házimunkát, rendelj ebédet, és amikor a baba játszik,  feküdj mellé és pihenj. Ha nem is alszol, de 10 percig kényelmes pózban, csendben vagy, próbálsz nem gondolkodni, igazán sokat jelenthet (egyesek szerint ha jól csinálod 2 óra alvással is felér). Ha apa hazajön, kérd meg, hogy babázzon és te vonulj félre aludni egy-két órát. Ne aggódj egyszer ennek az időszaknak is vége szakad. Hiszen egyetemista lesz. :-)

Tagged , , , ,

§ 41 Vélemény: Segítség, elromlott a kisbabám!!! Nem akar elaludni, éjszaka újra felkel és egy percig sincs el egyedül"

  • Milande szerint:

    Igaz, hogy 7. hónap, de huhúúú, mennyire aktuális ez most nálunk! Nagyon jó volt olvasni! Mi “csak” másfél-két óránként kelünk éjszaka, és felborult az a minimális napirend is kicsit… Így legalább nem aggódok és elengedem a fülem mellett az altatásra/ciciztetésre vonatkozó tanácsokat, miszerint elrontom a gyereket. Köszönöm a cikket!

  • Somaanyu szerint:

    Dokimami!Olyan jó,hogy vagy nekünk!!!!!!Ezt a cikket már sokadszorra olvasom,mindig megnyugtat.Mert minden szó azt érezteti velünk-aggódó Anyákkal-hogy:”Nincs baj,jól csinálod!Jó Anya vagy,legyél bátor,és tedd a dolgod!”Ez jó érzés,és mindig ott az újabb ötlet!
    KÖSZÖNÖM!!!!!:)))))

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Szívesen, végülis ezt a cikket anno nektek írtam. Örülök, hogy bejött.

  • Bereczki Anna szerint:

    Kedves Judit!

    Örömmel olvastam ezt a cikket, magunkra ismertem benne. Egyetlen dolog aggaszt kisfiam most 3 hónapos, ezeket a tüneteket most produkálja. Éjszaka óránként kel, csak cicivel lehet visszaaltatni és úgy sem megy mindig egyszerűen. Első-második hónapban sem volt jó alvó, de akkor már elértük, hogy éjszakánként 2 óránként kel.
    A refluxnak milyen tünetei vannak? Ha keveset bukik, lehet refluxos? Ha igen van-e valami teendő vagy kinövik? Igényel-e ebben az esetben a baba kivizsgálást vagy túl kell élni és ez a korszak is véget ér?
    Válaszát előre is köszönöm!

    Üdv.

    Ani

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Ani!

    Hogy a baba igényel e kivizsgálást, és refluxos e, azt csak a gyermekorvos tudja eldönteni, vele kellene konzultálni. A kevés bukás nem zárja ki a refluxot. A rossz alvás hátterében sok minden állhat. Rossz szokás, éhség, korai fogzás…vagy csak egyszerűen ilyen típus. Ha nem sikerül okot találni a rossz alvás mögött, akkor jobb, ha felkészülsz, ez akár még egy félévig is el fog tartani átmeneti jobb időszakokkal és utána is egy-két-három ébredésre számíthatsz még jó ideig. Kitartást kívánok!

    Üdv,
    Enikő

  • Farkas Zsuzsanna szerint:

    Kedves Enikő!

    Az én kisfiam már 1,5 hónapja minden éjjel óránként, rosszabb esetben fél óránként kel. Állandóan mozog, mászni próbál, forog stb. Reggel olyan, mintha végig aludta volna az egész éjszakát, vidám, jó kedvű :) Csak én vagyok lassan zombi :( Nappal alig akar enni éjjel viszont 3x annyit megeszik, mint nappal. Eddig megette a bébi ételt, most meg alig tudom beletukmálni, sőt valamikor nem is sikerül, csak a tápszert. Voltunk már reflux ultrahangon, mikor 6 hetes volt, akkor nem találtak semmit. Egyébként bivaly erős kis krapek és semmit nem látunk rajta, hogy esetleg beteg lenne vagy ilyesmi. Szerinted mi lehet ez az egész?

  • Farkas Zsuzsanna szerint:

    Jaj Bocsánat!
    Nagyon köszönöm a segítségedet előre is!
    Üdvözlettel:
    Farkas Zsuzsi

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Szia Zsuzsa!
    Az lemaradt, hogy milyen idős a kisfiad, de ha kb. 4-9 hónapos kor között van, akkor tudd, nem vagytok egyedül. Napközben nem érnek rá enni, mert a világ sokkal érdekesebb, ezért éjszaka pótolják. A mozgásfejlődéssel kitágul a világ, és ez szorongással is eltölti őket, sokkal fontosabb leszel, növekszik a szeparációs szorongás, téged akar mindig. Ráadásul a fogzás is folyamatban van, ami kellemetlen, fáj. Vannak ilyen extra rossz alvó babák. Amivel lehet próbálkozni, este megtömni (többször etetni, tejpép…), megpróbálni úgy altatni, hogy ne az öledben aludjon el, hanem amikor már csukódik a szeme, betenni az ágyában. Alhatsz vele együtt, akkor könnyebb visszaaludnod, ha felébred, sír, vedd fekve a mellkasodra, lehet, ki se kell másznod az ágyból. Ha napközben alszik feküdj le te is, ha este elaludt, te is feküdj le, így ki tudod annyira pihenni magad, hogy a zombi faktor csökkken. Etetésnél napközben esetleg trükközhetsz kicsit, adj neki valami érdekességet, vagy kanalat, akkor nem olyan uncsi az egész, és talán hajlandó enni. Persze erőltetni nem szabad. Ha csak inni akar, próbáld a főzeléket hígabbra csinálni és itatni vele. Lehet, hogy a kanál kellemetlen neki, a fogzás miatt. Adj neki napközben kanalat, rágókát, had rágcsálja. Ha nagyon lassan bújik a fog, kérdezd meg a gyerekorvost, ne e emeljétek a D vitamin mennyiséget. Ha szerinted fájdalma van, adj neki néhány napig fájdalomcsillapítót, vagy próbálkozhatsz az íny zsibbasztó gélekkel. Általában 9 hónapos kor után javulni szokott a helyzet. Tudom nehéz ez az időszak, de egyszer véget fog érni. Valószínűleg utána se lesz extra jó alvó, de ha már csak egyszer-kétszer ébred, az már elviselhető.

  • Farkas Zsuzsanna szerint:

    Kedves Enikő!

    Nagyon köszönöm a gyors választ. A kisfiam 7 hónapos, szóval eltaláltad :) Örülök, hogy megtaláltalak, mert végre valaki aki nem akar állandóan homeopátiás szereket rám sózni! :) Minden úgy igaz, ahogyan azt leírtad és tényleg emeltük a D vitamint épp most. Tehát kedves Enikő zseniális vagy és csak így tovább. Remélem máskor is számíthatok rád. Természetesen a tanácsaidat most is megfogadom :)

    Maradok Tisztelettel:
    Farkas Zsuzsanna

  • Anikó szerint:

    Kedves Enikő!
    Kisfiam 3,5 hónapos, már hetek óta csupa nyál és mindig a szájában van az ökle. Pár napja már néha a cicit is kilöki a kis kezével a szájából, hogy rághassa a kezét. A szopizások ideje 6-9 perc helyett már csak 4-5 percesek. Eddig csak este, de pár napja már napközben is csak sírva alszik el. Este nagyon durván, komolyan, mintha megőrült volna, úgy üvölt. Szegényt sajnálom, felveszem, visszateszem, közben már megint megéhezik, akkor szopizik és kb másfél órát küzdünk mire álomba sírja magát vagy magam mellé veszem és akkor cicin alszik el. Mindig úgy teszem le, hogy már álmos (dörzsöli a szemét, vagy ásít, vagy kezd lassulni). Napközben kb 1 órát, késő délután már többet van ébren. Délelőtt 3 órát, délután már csak fél-1 órát alszik. A fogzás miatt lehet az őrjítő késő esti ordítás??? Pár napja kezdett el megfogni dolgokat, de még ügyetlen, úgyhogy rágókát sem tudok adni neki. Mit tehetnék, hogy ne kelljen otthagyni üvölteni? Ijesztő, ahogy tombol olyankor, csak kézben nyugszik meg. Még le sem teszem, csak a kiságy fölé érek vele és üvölt, pedig már fáradt. Várom válaszát! Köszönöm, Anikó.

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Anikó!

    Könnyen lehet, hogy korai fogzással van dolgunk. Szerintem mindenképpen meg kellene próbálni segíteni neki, de ha az sem segít, akkor tovább kell keresni a baj forrását. Itt írtam a fogzásról: http://www.dokimami.hu/2011/01/01/fogzas/.

  • Bognárné Rákóczi Anita szerint:

    Örülök, hogy rátaláltam erre a cikkre, mert ez nálunk is nagyon találó. Az én kisfiam 9 hónapos és már 6 hónapos kora óta szenvedünk az alvással és a fogzással is. Tegnap vettem észre, hogy előbukkant az első kisfoga, bár látni még nem lehet, csak érzem, ha bekenem az ínyét.
    6 hónaposan kezdte az éjszakázást, ( bár előtte is sokat volt fent, de azóta meg….) Most ott tartok, hogy egy éjjel 10-15 alkalommal ébred. Már mellettem elszik, és persze csak cicivel hajlandó visszaaludni. Sokszor ki sem nyitja a szemét, csak hisztizik, hogy kéri a cicimet.
    Próbáltam már a dentinox gél, van borostyánkő nyaklánca, a gyógyszerész adott homeopátiás nyugtató kúpot, de rajtunk semmi sem segít. Szóval már én sem vagyok a helyzet magaslatán. Mindenki nyugtat, hogy majd ha kijönnek a fogai vége lesz ennek az időszaknak…… igen de addig??? Szóval ha van valami ötlete, hogy mit csináljak még szívesen venném.
    Köszönettel: Anita

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Anita!
    A 10-15 ébredés az tényleg nagyon durva. Az együttalvás mindenképpen ajánlott, máshogy ezt nem is lehet túlélni. Több dolgot lehetne kipróbálni. Az egyik: fájdalomcsillapítót adni neki egyik este, megnézni hogy alszik, a fájdalom-e a baj. Persze ez csak alkalomszerű legyen, nem lehet mindennap adni neki. A másik: este jól kellene lakatni szilárd étellel. Főzelék, tejpép…amit szoktak, ezt én nem tudhatom. Meg lehetne próbálni este nem cicin elaltatni, talán az is segítene (több nap után derül ki), hogy ne cicin akarjon mindig visszaaludni és többet aludjon egyhuzamban. Rá lehet szoktatni együttalvás esetén hogy pl. mellkason fekve megnyugtatni sírásnál, vagy altatni…így sokkal kényelmesebb éjszaka is, nem kell hozzá kimászni az ágyból. Ha van ereje az éjszakai szoptatások számát meg lehetne próbálni csökkenteni, úgy hogy kezdetben ne kapjon 2-3 óránál gyakrabban cicit, ha szomjas lenne, ihat vizet (kezdetben ez ellen garantáltan tiltakozni fog, de ha szomjas, akkor utóbb kérni fogja). De ezt csak akkor, ha összeszedte annyira magát, mert biztosan nem lenne könnyű és a cicivel hamarabb szabadul és ha nem csinál semmit, akkoris előbb-utóbb ritkulni fognak az ébredések, magától is oldódni fog a probléma. Biztosan van valami zavaró tényező a kicsinek, nem ismerem a körülményeiket, ezt így nem tudom kitalálni. Nem refluxos a baba? Az is bezavarhat. Nincsen melege? Ha egy baba jól van lakva, nem szomjas, nincs túlöltöztetve, nyugodt körülmények között aludt el, akkor nem jellemző, hogy 15x kel éjszaka hosszútávon, még ha rosszalvó típus, vagy jön a foga sem, 9 hónapos kor után kicsit javulni is szokott az alvásuk. Napközben ha alszik a baba feküdjön le, ha este elalszik szintén, akkor pár nap alatt kissé pihentebb lesz, a háztartás most nem annyira fontos. Ez most egy rendkívül nehéz időszak, próbálja túlélni és minden alkalmat megragadni a pihenésre, ez nagyon fontos, a baba szempontjából is. A homeopátiás cuccoktól, dentinox géltől, borostyánkő nyaklánctól nem kell nagy hatást várni. Jó helyen van a lakásban az ágy, jól tudtak azon helyen régebben aludni? Nem szokott tévézni a baba este? Ha refluxos a kicsi, akkor a fejrész megemelése segíthet. Sajnos ezt Önnek kell kikísérletezni és túlélni. Kitartás! Kívánom, hogy sikerüljön javulást elérni.

  • Hadarics Szilvia szerint:

    Nálunk is ez volt a helyzet, egy ideig mondhatni jól aludt a kiságyban, de aztán 8-9 hónapos korú volt (most 16 hónapos), amikor óránként felébredt, sírt és állt a kiságyban. Ha kivettem volt, hogy már a kezemben megnyugodott és aludt, volt, hogy cicizett és közben visszaaludt. Már nagyon nem bírtam és úgy döntöttem, hogy együtt alszunk, azóta éjjelente csak kétszer, vagy egyszer kel fel. Ismerősök nekem is mondták, hogy nem jó ez így, mert majd nem tudom visszaszoktatni a kiságyba, de egyenlőre nem is akarom, ő is és én is ki tudjuk magunkat pihenni, és csak ez számít!:)))) Aztán idővel csak elalszik egyedül is! Amikor befészkeli magát az ölembe, hogy a kis hátát melegítsem és durmol tovább, hát az az érzés nagyon jó!!!:)

  • Majorné Fazekas Judit szerint:

    Kedves Enikő!

    Én egy 11 hónapos kislány elkeseredett anyukája vagyok. Minden napom azzal telik, hogy a kislányom jól kialakított rendszer szerint neveljem, sajnos kisebb-nagyobb sikerrel. Az étkezés,játszás,fejlődés minden rendben van, csak nem akar aludni. Nappal ebéd után egy hosszabb alvást produkál (kb 1 óra), utána nem tudom visszaaltatni és tiszta nyűg a délután 2 óra utáni játék, kiruccanás stb. Éjszaka kb 10-12-szer felkel.Felül a kiságyba és addig sír míg vissza nem fektetem és nem adok neki teát és cumit. Mivel mellettem a nagy ágyban nem alszik, így fárasztó felkelni.Ez így megy már kb 6 hónapja,mióta jön a foga.Mindent kipróbáltam a fogra, éhségre,világosságra, hőmérsékletre de semmi változás.Kezdek fáradni, és egyre kevesebb a türelmem. Mit csináltam rosszul??? Mit csináljak másképp???Kérem segítsen pár sor is erőt ad Nekem! Köszönettel: Judit

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Judit!
    Rettenetesen nehéz lehet. Ilyen esetekben az anyaközelség sokat szokott segíteni. Pl. a kiságy a nagyágy mellé, de leginkább az együttalvás. Természetesen idő kell amíg megszok a baba bármilyen új szokást (1-2 hét), még akkoris, ha az jó neki. Nagyon fontos lenne, hogy minden alkalmat ragadjon meg az alvásra. Pl. próbált már délután együtt aludni vele? Napközben is sokat szeretgesse, ölelgesse, annyit legyen ölben, amennyit csak akar. Roppant fontos a babáknak az anya testközelség. Ha apa hazajön, próbáljon félrevonulni és pihenni. A feltöltődéshez itt találhat tippeket: http://www.dokimami.hu/2010/11/29/ha-anya-vagy-apa-leereszt/. Fontos lenne, hogy összeszedje magát, mert a babával teljesen egymásra vannak hangolódva. Ha Ön rosszul érzi magát, akkor ő is. Ha megoldható akár apa is felkelhetne hozzá néhány éjszaka, persze ezt nem biztos, hogy elfogadja a baba, apáról nem is beszélve. Próbáljon az ösztöneire hallgatni és ne ragaszkodjon semmilyen szabályhoz, próbálja úgy csinálni a dolgokat, ahogy érzi, spontán. Mindenki maga ismeri legjobban a saját helyzetét, ezért a legjobb megoldást is csak ő tudja kiválasztani. Összefoglalva, ha a babáknak problémájuk van, akkor fokozottabban szükségük van az anyukájukra. Ha az anyukáknak problémájuk van, akkor a babák még problémásabbak lesznek. Ez egy ördögi kör. Ki kell belőle jönni. Minden alkalmat megragadni a pihenésre, aztán pedig egy új szokást kialakítani. Nem tudom pl. hogyan altatja, teára nem valószínű, hogy szüksége lenne éjszaka 10x. Próbáljon átállni a vízre. Az nem olyan finom, de ha tényleg szomjas, akkor ihat belőle. Persze az első napokban hepaj lesz, de a fogacskáknak nem tesz jót az éjszakai teázás. Ez egy rossz szokás, meg kellene szüntetni. Tudom nem könnyű, különösen nem fáradtan, kimerülten. Ezért az első legfontosabb, hogy valahogyan összeszedje magát (pihenés), haditervet készítsen (érzései szerint kiválasztva a legjobb, a családhoz legjobban illő módszert), majd ahhoz következetesen, keményen ragaszkodni. Közben pedig sok-sok szeretet energiát, testközelséget adni a pici lánynak. Kívánok minden jót, kitartást!
    Üdv,
    Enikő

  • Tímejjja szerint:

    Én kb. ugyanígy éltem, ahogy kedves Enikő írja, most kérek tanácsot, ugyanis 3 éves a lányom és a mai napig éjjelente többször felkel, néha hiszti rohamokra ébredek. Reggelente fáradtan, feszülten ébredek emiatt, de közben született még egy kislányom, aki 3 hónapos, hogy vele ne legyenek ilyen éjszakáink, mostanáig ő még átalussza az éjszakákat.

  • Majorné Fazekas Judit szerint:

    Kedves Enikő!

    Nagyon szépen köszönöm a sok bátorító szót, igazán jól esett és sok erőt merítettem belőle…:-) Megfogadom a tanácsait, igyekszem újúlt erővel “másképp” cselekedni és igyekszem apát is bevonni fokozatosan a gyermeknevelés szépségeibe.. Nagyon szépen köszönöm mégegyszer a sok segítséget, örülök nagyon hogy egy ilyen jó szakember segítséget nyújtott nekem a nehéz időkben… Üdvözlettel: Judit

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Az éjszakai alvás, vagy nem alvás nem csak a szülőtől függ. Leginkább a gyerektől. Lehet kicsit trükközni, de a nagyon sokat ébredő babáknál ezek nem igazán szoktak segíteni. Azaz Timi, nem biztos, hogy bármit is elrontottál és egyáltalán nem biztos, hogy a kisebbik lányod is ugyanilyen lesz. A nagyhoz néhány jó tanács, bár nem írtál semmit róla, ezért bocsánat, ha egyiket sem tudod használni. Ne tévézzen, de ha mégis, akkor ne lefekvés előtt és keveset. Sokat szeretgesd, ölelgesd, most nehéz időket él lelkileg, hiszen osztonzkodni kell az anyukáján, ráadásul a kicsi sokkal több testkontaktust kap, mint ő. Ha éjszaka sír, nem-e az a baja, hogy pisilni kell? van, akiknek ebben a korban egy kis éjszakai jelzőfény azonnal megoldja a problémát…Az altatás legyen jó hangulatú, szeretet teljes és minden nap hasonló rituálé alapján. A kicsihez jó tanácsok: http://www.dokimami.hu/2010/10/24/babaaltatasi-modszerek-es-ami-mogottuk-van/. Minden jót kívánok!

  • Mile Krisztina szerint:

    Kedves Doktornő!
    A kisfiam most múlt 6 hetes. Rettentő rossz alvó volt azóta, hogy hazahoztuk a kórházból (normál időre, normál úton született, súlyban szépen fejlődik azóta is, fizikailag is fejlett). Azonban egyszerűen nap közben nem lehet elaltatni 2 szopi között (3 óránként eszik). Saját kiságyában van a kezdetektől, nem marad meg az autós hordozóban sem; járókás szoktatásról pedig még álmodni sem merek…
    Már mindenfélét kipróbáltam: 1) szopi után ringatás vagy 2) fárasztás (pelenkázás + játék – ami nem egyszerű, mert ha fent van, lényegében állandóan sír, és ez a legrosszabb, hogy nehéz vele kommunikálni), vagy 3) ha szopinál elpilled, akkor azonnal ágyba dugni (ilyenkor esetleg egy jó félórát sikerül neki aludnia, utána jön a sírás, nyűglődés a következő evésig ). Ha sír az ágyban, akkor vagy kiveszem és megringatom/megitatom vagy benne hagyom és megsimogatom (kb 4-5 percenként, ahogyan felsír) vagy hagyom csak sírni (a leghosszabb 1 óra 20 perc volt, és nem fáradt el!!!). Ágya fölötti forgót/zenét maximum 10-15 percig figyeli, aztán elunja, de nem fárad el, és csak sír, sír… Éjszaka mostanában már csak 1x kel szopizni (ha nagyon rossz idő, pl hidegfront van, akkor esetleg 2x) de utána teljesen összevissza ébred (az egyedüli fix pont az esti fürdetés időpontja, ami az eddigi 6 hét alatt háromnegyed 8-fél kilenc közé esett; most 2 napja a kilenc-fél tízet céloztuk meg – eddig semmi pozitív eredménnyel…) Próbáltam háttérzajként pl a tévét, vagy pedig a teljes csöndet – semmi…Egész egyszerűen semmi nem segít, mindenfélét kipróbáltam és már az idegösszeroppanás szélén állok. Azt hittem, a hasa fáj, de igazából nem mutat görcsöket, csak egyszerűen nem tud aludni. Naponta összesen nem alszik többet, mint 10-12 óra. Folyamatosan olvasok mindenféle tanácsot, tippet, próbálkozom a homeopátiás szerektől (bár ezekben egyáltalán nem hiszek) a gyógyszertári (papaverines) nyugtatón át a gyógynövényes (levendula párna) nyugtatóig mindenfélével, de egyszerűen nem és nem… Azt hallottam, hogy 6 hetes kor után jobb lesz és majd összeszokunk, illetve a baba kialakítja a napirendjét – hát nálunk nem ez történt. Mit lehet tenni, azon kívül hogy sajnos már kezdek belefásulni, pedig ezt nem szabadna…?

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Kriszti!
    Először is amikor van valaki a babával menj el EGYEDÜL sétálni. Öltözz fel szépen, sminkelj, csinálj valamit ami örömet okoz, kicsit kényeztesd magad…próbálj kicsit magaddal foglalkozni, feltöltődni. Az a helyzet, hogy a kisbabák az elején problémásabbak. Van aki nagyon, van aki kevésbé. Sokat kell ölben tartani őket, ringatni, abszolut magatehetetlenek, nagy szükségük van a testközelségre, így érzik magukat biztonságban. Szórakoztatásra még nem igazán van szükségük és hamar kifáradnak ha sok az inger, ilyenkor sírnak. Szopni a legtöbb kisbaba ilyenkor még hosszan és gyakran szopik. Nem kell ragaszkodni a 3 órához. Bár a fiúk hajlamosabbak a sokat gyorsan szopira. A baba együtt rezeg veled, ha te rosszul érzed magad, ideges, feszült vagy, akkor ő is. A legtöbb baba nem szeret hanyatt aludni, hanyatt csak rövid időket, 20-30 perceket alszanak. Tudom ez az úgymond hivatalos ajánlás, de a babákat elfelejtették értesíteni róla. Oldalt, vagy hason jobban alszanak. A sírásból kizökkenteni (nyilván függ attól is mi a baj) lehet úgy, hogy megszoptatod, magadhoz szorítod és sétálgatsz vele, közben dúdolsz neki vagy hirtelen mozdulatokat teszel, pl. legugoggolsz, megfordulsz, vagy mintha szaladnál…szeretnek az apukák vállán is nézelődni, addig tudnál pihenni. Az éjszakáitok nem számítanak rossznak. Végszükségben vannak, akiknek segít a cumi. Én nem vagyok híve, de alkalmanként nyűgös babáknál tényleg segít. A babakocsis altatást is kipróbálhatod. Összefoglalva: próbáld amennyire lehet összeszedni magad, és ne várj el semmilyen viselkedést a kicsitől (nagyon különbözőek a babák), hanem csak reagálj rá. Tudom könnyű ezt mondani, de idő kell amíg ez kialakul. Hamarosan jobb lesz a helyzet, mosolyogni fog és ez a lelkednek sokat fog segíteni. A sírások azonosításáról itt írtam: http://www.dokimami.hu/2009/06/06/csecsemogondozas-tanfolyam-16-resz-hogy-megertsd-a-babad-a-10-fele-siras/#more-217.
    Kitartást kívánok! Ha merül fel még kérdés, vagy valami nem volt érthető szívesen válaszolok.

  • M. Mónika szerint:

    Kedves Doktornő!
    Én is sűrű éjszakai ébredések miatt fordulok önhöz. Kislányom 14 hónapos, soha nem aludta át az éjszakát, de már visszasírom a 2-3-4-szeri felkeléseket. Igazán 1 éves kora óta lett rosszabb a helyzet, van, hogy 1,5-2 óránként ébred éjszaka. (Korábban csak a cikkben is említett szeparációs szorongásos időszakban volt ez jellemző.) Ha 3 órát alszik egyhuzamban az már jó. A sűrű ébredések mellé még az is társul, hogy míg korábban könnyen visszaaludt – akár szopival, akár Apa ringatta, akár csak kivettem a kiságyból, és már “kéretőzött” is vissza és aludt – addig mostanra sokszor nehezen alszik el újra. Este 9 körül elalszik magától, illetve mióta csak 1x alszik napközben, annyira elfárad estére, hogy elalszik szopizás közben. Ezután 11 és 1 óra között ébred, és onnantól 1,5-2 óránként, végül reggel 7 körül kelünk. Azonban sokszor beletelik fél-1 órába is mire újra mélyen alszik, míg korábban szopizott 5-10 percig, és már tehettem is vissza a kiságyba. De az is előfordul, hogy 1 óra szopizás, simogatás, félálom után újra felsír, és “vergődik” mellettem az ágyon a sikertelenség miatt. Az utóbbi napokban miután először felébredt, és sikerült visszaaltatni, már nem is tettem vissza a kiságyba, mert ha megmozdítottam, újra ébredt. Ezzel nincs is baj, igaz, hogy ha mellettem alszik, kevesebbet tudok aludni.
    Folyamatosan fogzik, már félig-meddig kibújt 4 örlőfoga is, de szerintem mostanában nem a fájdalom miatt ébred. Nappal gond nélkül alszik akár 3 órát is délután. Amúgy Flóra kipiheni magát, reggel is, délután is jókedvűen ébred, és várja az újabb kalandokat. Mostanában ha a közelében vagyok folyton rajtam lóg, el nem engedné a kezem, sokszor még játszani sem hajlandó, csak a lábamnál nyüsszög. De ha nem lát engem, akár órákon keresztül is eljátszik bármelyik családtaggal. Ön szerint csak életkori sajátosság, hogy ilyen sűrűn ébred, és nehezen alszik el újra, és majd kinövi, vagy valami más állhat a háttérben. Próbálkozzak még az együttalvással, vagy inkább próbáljuk ki, mi történik, ha csak Apa kel fel hozzá?
    Válaszát köszönöm, tisztelettel:
    Mónika

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Mónika!
    A szeparációs szorongás 15 hónapos korban éri el a csúcspontját (kb. 8 hónaposan kezdődik), 2 éves korra lecsökken. Nyáron a meleg, a szomjúság miatt is rosszabbul szoktak aludni a kicsik, persze azért ez kissé túlzás. Az együttalváshoz hozzá kell szokni, legalább 2 hét. A fogzás is állhat a háttérben, az örlők meg szokták viselni a babákat. Nem tudom külön szobában alszik-e a kicsi (ez is lehet a háttérben). Nem-e volt távol tőle több időt és nem-e ellenőrzés céljából ébred. Lehet pesze apával próbálkozni, csak az a lényeg, hogy kitartónak kell lenni. Azaz napokig, egy-két hétig ugyanúgy altatni, akármilyen módszert is választanak. Az éjszakai szoptatásról le lehet szoktatni, ha biztosan eleget evett napközben: http://www.dokimami.hu/2010/06/03/ejszakai-szoptatasrol-valo-leszoktatas/. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez csak egy átmeneti időszak és nem áll semmilyen egészségügyi probléma a háttérben. A lényeg, ragadjon meg minden pihenési lehetőséget, napközben ha alszik a kicsi lány, feküdjön le…este ha elaludt, akkor is, tudom, hogy lenne mit csinálni, de ha pár napig így tesz, akkor ki tudja pihenni magát, ez a lelkiállapotán nagyon sokat fog javítani, ez pedig a picire is visszahat. Utána tisztább fejjel végig tudja gondolni, milyen haditervet lenne érdemes kieszelni. Kitartást kívánok!

  • M. Mónika szerint:

    Köszönöm válaszát. A belinkelt cikket természetesen már olvastam, sokszor látogatom az oldalt.
    Szerintem Flórának még lelki szükséglet a szopizás, így igazából nem akarom még leszoktatni. Az a baj, hogy egy ideje tőlem csak ezt a módszert fogadja el visszaaltatáshoz éjszaka, de már nem minden esetben hatásos, míg délután csak leteszem a kiságyba cumival a szájában, és 5 percen belül alszik. Lehet, hogy a meleg is zavarja olykor, bár nyáron sokszor klímával aludtunk egész éjszaka, és olyankor is ébredt. Születése óta alszik az éjszaka egy részében olykor mellettünk, máskor a kiságyban (egy szobában velünk), mindig annak megfelelően, hol alszik nyugodtabban. Úgy veszem észre dudorodnak a szemfogai is. Ezek nagyobb fájdalommal járnak, mint az örlők?
    Számomra az még a furcsa, hogy hallgatom ahogy teljesen egyenletesen, nyugodtan szuszog, nem mocorog, nem nyugtalankodik, mélyen alszik,és egyszercsak egy pillanat alatt felébred, a következő pillanatban meg áll kiságyban, vagy ül és erősen dörgöli a szemét. Míg máskor mondjuk érkezik egy váratlan, hangos zaj az utcáról, pl. szirénázik a mentő, és meg sem rezdül.
    Remélem, max néhány hónap alatt, mondjuk másfél éves koráig rendeződik a helyzet. Talán tényleg csak a szeparációs szorongás az oka. Bár, amikor 4 hónapos volt, vártam, hogy majd félévesen, aztán majd 9-10 hónaposan, aztán majd 1 évesen, és nem, hogy jobb, de rosszabb lett. Most várom, hogy majd másfélévesen jobb lesz.
    Szerencsére olykor napközben is van lehetőségem, hogy pár órát pihenjek, így nem olyan vészes a helyzet. Minden tiszteletem azoké az anyukáké, akiknek szintén rossz alvó a babájuk, és erre nincs lehetőségük. Mert bizony rengeteg türelem és folyamatos készenlét kell egy ilyen kis emberkéhez, ha az egy örökmozgó, aki bármikor bajba sodorhatja magát, és ezt újra és újra meg is teszi. Szerencsére, nekem a kialvatlanság ellenére is sok türelmem van, így Flóra kiegyensúlyozott, mosolygós kislány, aki képes vadidegeneket elbűvölni séta vagy akár bevásárlás közben is.
    Üdvözlettel:
    Mónika

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Mónika!
    Másfélévesen jobb lesz? Nem feltétlenül, a 2 év reálisabb álom, különösen, hogy eddig magától nem mutatott javulást alvás terén. Ez jutott hirtelen eszembe, amit én tennék, bár nem látom át teljesen a helyzetet: éjszaka nem minden ébredésnél adnék neki cicit. Pl. 3-ig, vagy először 1-ig nem kaphat. Persze először tiltakozna, lehet, hogy sétálgatni kellene vele, de néhány nap, egy hét alatt megtanulná, elképzelhetőnek tartom, hogy javítana a dolgon. Ha ilyenkor apa kelne hozzá, akkor gyorsítana az új szokás kialakulásán, bár első napokban lehet, hogy nagy hepajt rendezne miatta, szóval ez apa függő is, bírja-e ezeket a dolgokat. De tudom, vannak olyan babák, akik sokáig rossz alvók és semmi nem segít. Mégis azért az, hogy 4 hónapos kora óta egyre rosszabb a helyzet, az egy kicsit sok, egy próbát lehet megérne, már elég okos Flóra és úgy látom igazán jó dolga van. Attól függ milyen alvási fázisban van, hogy ébred-e hangokra, vagy nem. Egyébként mostanában sokkal többen panaszkodnak extrém rosszalvó babákra, mint ezelőtt, lehet, hogy a csillagállás, meteorologia…mintha lenne valami a levegőben, és a babák sokkal érzékenyebbek, mint mi…persze ez csak fikció a részemről, de tényleg kicsit furcsának találom. A szemfog is fáj, de szerintem az örlők rosszabbak szoktak lenni. Addig is kitartás, előbb utóbb biztosan jobb lesz.

  • M. Mónika szerint:

    Kedves Doktornő!
    Végre elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a sűrű éjszakai ébredések kezelésére az apás módszert. Gondoltam, leírom a tapasztalataimat, hátha tudok segíteni vele hasonló cipőben járóknak. Illetve szívesen fogadnám az észrevételeit.
    Nyár végére már odáig fajult a helyzet, hogy Flóra (15 hónapos) akár óránként-másfélóránként is felébredt éjszaka (míg napközben nyugodtan aludt akár 3 órát is), és volt, hogy 1-3 órán keresztül nem is tudott visszaaludni segítséggel sem. Így tarthatatlanná vált ez az állapot, muszáj volt valamit lépnünk. Kislányunk kiságya a mi hálószobánkban van, én kiköltöztem onnan, így éjszaka csak Apa van. Ő kel fel Flórához, és segít neki visszaaludni ringatással, dúdolgatással, simogatással, ahogy tud.
    A 3. hét 2. napjánál tartunk. Az első napokban nem sok javulást tapasztaltunk, de már annak is örültünk, hogy Flóra elfogadta a helyzetet. Igaz, korábban is rendszeresen altatta Apa, de éjszaka inkább én szoktam felkelni hozzá. Az első reggel, miután felébredt, és már nekiállt játszani, ahogy beléptem a hálóba, láttam Flórán, hogy hirtelen nem érti a helyzetet, hogy honnan is kerültem elő ilyen váratlanul, de ugrott a nyakamba. Napközben véltünk felfedezni változást. Többször kezelhetetlenné vált (szerencsére csak rövid időre), amikor már fáradt volt. Eleinte nem tudtam, hogyan kezeljem a helyzetet. A harmadik nap reggel aztán egy hosszú-hosszú öleléssel kezdtük a napot, miközben a hintaszékben ringatóztunk. Aztán napközben szopizott délelőtt is, délután is egyet, és ez segített. Azóta is szinte minden nap szopizik 1x-2x, ahogy igényli. Napközben amúgy már kb. 10-11 hónapos kora táján abbahagyta a szopizást. Este továbbra is velem alszik el, annyira elfárad, hogy legtöbbször elalszik cicizés közben.
    A 6. éjszaka hozott először javulást. 5,5 órát aludt egyhuzamban, ami nem fordult elő kb. 6 hónapos kora óta! Azóta még 3 vagy 4 éjszaka fordult elő, hogy aludt 5-6 órát egyben. Ami még fontos, hogy már nem kell minden egyes ébredés után segíteni neki visszaaludni, sokszor előfordul, hogy magától visszaalszik. Ilyen ezelőtt nem volt, így ez is bíztatásra ad okot. Igaz, az is előfordul még, hogy fél-másfél órát ébren van. Igazából nem az éjszakai szopizásról akartam leszoktatni, hanem a sűrű ébredésekről. Úgy tűnik, hogy lassan, de haladunk. Az biztos, hogy hosszú idő után végre én is kipihentem magam.
    Az utóbbi napokban kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy kezd hisztissé válni a kisasszony, ha nem engedek meg valamit, amit egyszerűen nem engedhetek. Tegnap pl. a porcelán tányért még odaadtam neki, hogy játsszon vele a földön, de a forró edényeket már nem. És már nem segít a figyelemelterelés, mert már nem működik. Kitalálhatok én bármit, amiről úgy gondolom, van annyira érdekes, hogy felkeltsem a figyelmét, és ezzel eltereljem a hiszti tárgyáról, ha ő nem így gondolja, és ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez. Így beletelt vagy fél órába is, mire abbahagyta a sírást, és végre elkezdett mással foglalkozni. Ami a helyzet bonyolítását jelenti, hogy közben, ha hagyom, szopizott volna (miután az utóbbi hetekben így kezeltük, ha nyugtalan volt, most is ezt szerette volna). És valószínűleg gyorsabban meg is nyugodott volna, de nem hiszem, hogy hosszú távon járható út lenne az, ha szopizással oldanánk fel az akarom-de-anya-nem-engedte-meg helyzeteket.
    Egyelőre ennyi. Folytatjuk tovább az „alvás-tréninget”, remélem, még fejlődik tovább a helyzet. Ha újabb állomáshoz érkezünk, elmesélem azt is.

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Köszönöm Mónika, hogy megosztottad ezt velünk. Minden elismerésem apáé, hogy ezt végig csinálja, csinálta, nagyon szerencsések vagytok, vigyázzatok rá. Az sem semmi, hogy ilyen sokáig bírtad az óránként kelünk éjszakákat, jó hogy végre ki tudtad aludni magad, az nagyon sokat jelent egész családnak. A hisztit szopival megoldani valóban nem szerencsés, kerülendő. Ez az időszak már arról is szól, hogy tanulgatni kell a határokat. Minden jót kívánok nektek, várom az újabb tapasztalatokat, remélem azt is megírod!

  • Reni szerint:

    JÓ napot kívánok!

    Renáta vagyok,egy 2éves kisfiú anyukája. Az a problémám, hogy a kisfiam 2 év alatt talán átaludt 3 éjszakát.Nagyon kimerítő. Elég aktív fiú, nem igazán tud egy helyben sokáig ülni sem.A problémánk már este elkezdődik.nem akar lefeküdni. lefekszünk csak sír, hisztizik. mindent kitalál, hogy ne keljen aludni. nem szereti, hogy a villanyt leoltjuk, már azt is égve hagyom, hogy aludjon. azt szeretné, hogy sétáljunk vele, ugy aludna el, ezt is megteszem, de aztán azt mondja bujjunk össze, majd ujra séta. megprobálom többször is, de nem akar aludni, kell legalább 3-3,5 óra h elaludjon. majd kell fél 2kor és nem akar aludni. ha vissza alszik, akkor meg oránként felkell inni, majd reggel 7:30kor ébresztő van. mi lehet a gond, kérem segítsen, mert így a 2 év nagyon nehéz volt. napközben nyugodtan elalszik, de fél orát-1órát alszik. azt azért még hozzáteszem, hogy születése óta köztünk alszik.

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Renáta, teljes mértékben átérzem a problémát, ez a leírtak alapján tényleg nagyon nagy probléma, mindenképpen meg kell próbálni változtatni, csodálom, hogy eddig kitartottak. Egy két éves gyermek már igen okos és a hisztinek a csillagos ég a határ, ha nincs megfékezve. Természetesen nem szabad teljesen elnyomni a gyermek önállósodási törekvéseit, de mindennek van határa. Ez már inkább hasonlít egy cirkuszhoz, mindenképpen a sarkukra kell állni és Önöknek kell megszabni a határokat, nem a gyereknek. Ezt így nem hiszem, hogy sokáig lehet még folytatni, nem szeretném az ördögöt a falra festeni, de nehogy a család, vagy valaki egészsége lássa kárát. A hiszti kezelésének egyetlen módja van, ha vannak határok és abból akkor sem lehet engedni, ha egy órán át veri magát a földhöz. Mivel még csak két éves, ezért leginkább a biztonságát, egészségét érintő és a család számára nagyon zavaró dolgokat érdemes tiltani. Hiszti esetén célszerű megőrizni a nyugalmat, elmondani a gyereknek, mit várunk el tőle, mit nem lehet és ha igénye van rá ölbe venni, megnyugtatni, de van egy szabály, amit mindig be kell tartani: soha nem szabad engedni! (ezért csak olyat tiltson, amiben ki tud tartani, mert ha 10 perc hiszti után megtörik és megkapja amit akar, akkor legközelebb egy órát fog hisztizni)
    A cél lehetne az, hogy az altatás 20-40 percnél ne tartson tovább, kb. ennyi ami könnyen elviselhető és reális. Akkor kell vinni aludni, amikor már látszik, hogy fáradt. Viszont ilyenkor, ragaszkodni kell hozzá, hogy már nem szállunk ki az ágyból max. pisilni lehet, ha szomjas lenne, akkor az ágy mellé lehet készíteni vizet, azért sem lehet kimenni. Ki kell alakítani egy esti rutint, ami ráhangolja az alvásra. Pl: fürdés, fogmosás, pizsi felvétele, elköszön a játékoktól/szülőktől/helyiségektől…vagy ahogy tetszik, mese olvasás, lámpaoltás, éneklés, simogatás…alvás. Egy két éves gyereket már nem szokás cipelni, de ha igényli be lehet építeni az esti rutinba pl. kétszer végig sétálni vele a lakáson…így hátha megnyugszik, majd befektetni az ágyba, ahonnan már nem lehet felkelni, feküdni kell. Ha ki akar menni, felül, finoman vissza kell fektetni. Dúdolás, simogatás…amíg elalszik. A szabályokat el kell mondani a gyereknek és érdemes fokozatosan bevezetni egy-egy új szabályt, akkor sokkal könnyebb. Az első néhány nap durva lehet a tiltakozás, hiszti miatt. De utána rá fog jönni, hogy nincs más választása és megtanulja az új szabályokat. Elképzelhetőnek tartom, ha megtanul szépen elaludni este, akkor többet fog aludni éjszaka, de még délután is. Ha a gyermek fáradt, de nem sikerül elaludnia, akkor túlpörög és utána még kb. 2 óra is eltelhet míg újra el lehet altatni. Ezért érdemes figyelni a fáradtság jeleit és ilyenkor ragaszkodni az altatáshoz, nehogy túlpörögjön. Ha éjszaka ébred, akkor ne beszélgessenek vele, ne hagyják játszani. Önök tegyenek úgy, mintha aludnának tovább, persze vizet kaphat, és ne foglalkozzanak vele, ne beszéljenek hozzá, valószínüleg hisztizni fog ekkor is, viszont ha nem olyan érdekes éjszaka felkelni (mert mindenki más alszik), akkor előbb utóbb kialakul, hogyha fel is kel, akkor hamar visszaalszik. Azt is el tudom képzelni, hogy Önök zavarják alvás közben ezért ébred gyakran, de ezt nem tudom innen megítélni. Ki lehet próbálni, hogy egy matracot/kiságyat tenni az ágyuk mellé, hátha úgy jobban aludna. De ha Önöket nem zavarja, hogy együtt alszanak, akkor természetesen ezt nem érdemes kipróbálni. Összefoglalva: húzzák meg a határokat, már meg tudja érteni a gyermek. Az új szokásokat pedig Önnek kell kitalálnia (én nem tudom mi illik legjobban a családhoz), azokat érdemes fokozatosan bevezetni és megbeszélni a gyermekkel. Napközben lehet olyan játékokat játszani vele melyek fejlesztik a figyelmét, mellé kell ülni és pl. gyurmázni, pötyizni, kirakózni, építőkockázni, rajzolni, mesét olvasni…hátha megtanul kicsit tovább egy helyben ülni.

  • Takács Mária szerint:

    Jo napot kivánok Kedves Doktornö!
    3honapos és 2hetes a kisfiam,és a kezdetektöl alvási problémával küzdünk vele az éjjel.Este 7ora körül álmosodik el,egy keveset eszik-max.60ml..,de elalszik az evés közben-utána alszik olyan 2orát,felkel,de a szemét nem nyissa ki csak keres,és addig nemnyukszik meg mig nem kap enni,mondjuk vizet még nem probaltam neki adni.ez igy megy szinte oránként.Aztan jön a legrosszab része-kb.éjjel 2-3orátol egyszerüen csak dobalja magat,de közben alszik,hallom hogy sokat pukizik,és semmivel nemtudom megnyugtatni.aztan olyan reggel 6körül kelünk,van hogy vissza alszik egy orára,van hogy nem.Tanácstalan vagyok,mit rontok el..Az hogy az én kisfiam egyfolytaban 3-4orákat aludjon éjjel arrol szerintem én csak álmodhatok..26éves anyuka vagyok,de már lassan ugyérzem magam mint egy 70éves..:(Apuka is egesz nap dolgozik,rám marad minden..Ha volna valami tanácsa kérem ossza meg velem,köszönöm.

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Mária!

    El tudom képzelni mennyire nehéz lehet, sajnos ez kicsit előre vetíti, hogy nem lesz az elkövetkező másfél évben sem egy jó alvó, de azért folyamatosan javulni fog, bár most még egy nehezebb időszak fog következni, de utána jobb lesz valamennyivel. Vizet adni éjszaka ilyen picurkának még nem kell, később sem, fakultatív. Szopizik, vagy tápszeres, ez nem derült ki, de feltételezem ez utóbbi. El kellene gondolkozni, nem-e valamilyen emésztési problémája van (jó-e a tápszer neki, ha azt kap), nem-e refluxos (http://www.dokimami.hu/2011/01/22/vajon-refluxos-a-babam-vagy-csak-rossz-alvo/), nem tudom éjszaka kap-e enni, mert hajnalban éhes is lehet, az nem derült ki a leírásból. Akik ennyire rosszul alszanak, azoknál az együttalvás megoldás lehet, de ha nem szopis baba, akkor nem biztos, hogy érezhető könnyebbséget jelentene. Napközben mindenképpen feküdjön le, ha alszik a kicsi, a háztartás most nem számít, különben nem lehet ezt sokáig bírni. Tudom, ha rosszul alszik a gyerek, mindenki elsőkörben magát hibáztatja, pedig ez gyerekfüggő a legtöbb esetben, különösen az ilyen gyakori ébredés nem valószínű, hogy rossz szokás eredménye. Lelkileg sokat jelent, ha elfogadja az ember ezt a helyzetet, nem magát hibáztatja. Napközben, ha magára köti a kicsit (ha igényli), sok mindent el lehet végezni ébrenlét alatt és ha alszik azonnal feküdjön le pihenni.
    Kitartást kívánok!

  • Takács Mária szerint:

    Nagyon szépen köszönöm gyors válaszát!Már tápszert kap a kicsi,az orvost megkérdeztük azt mondta hogy jo neki amit kap.Egész éjjel megébred és keresi az ennivalot,szinte 2oránként kelünk,és adom neki..lehet hogy ezt nem kéne,de hát ha éhes?!együtt alszunk,az ágyam mellé van készitve minden,ez valamennyire megkönnyiti a dolgom,de aggaszt hogy minden két orában felkel,bele iszik a tejbe,van hogy meg sem issza még a 60mlt semés vissza alszik..és ez igy megy hajnalig..Nappal a babám tényleg angyal,eljátszik maga,vagy beteszem a kocsiba és kitolom a konyhába mig megfözök,csak ez az éjjel a mi problémánk.Az orvosunknak mondtam hogy akkor kap a kicsi enni mikor kér,még éjjel is,azt mondta ez igy rendben van..hát nemtudom.

  • Takács Mária szerint:

    Elolvastam a refluxal kapcsolatos cikket,hála az égnek semmi ilyen tünet nincs az én kisfiamnál,nem bukik evés utan,tejci sem jön neki vissza.széklete mindenapos,ezzel semmi gondunk sincs.Az esetleg lehet ok a rossz alvásra ha meleg a szoba??25fok mindig van a szobában,mert elég kicsi.köszönöm válaszát.

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Mária!

    A meleg szoba csak akkor lehet probléma, ha túl van öltöztetve a kicsi. A kétóránként tápszer éjszaka szerintem túlzás, ezen a jövőben mindenképpen érdemes lenne változtatni (egyre csökkenteni az adagot, vagy vizet adni neki, este jól megetetni stb…), mert az igény hamar szokássá válik. Lehet, hogy már nem igényről, hanem szokásról van szó, de ezt én nem tudom eldönteni, ezt ön tudja kitapasztalni, érezni, én nem tudom mennyit eszik nappal, milyen súlyban van, mennyire követeli éjjel a tápot… Elképzelhető, hogy a “személyiségéből” adódik alapból, hogy az ingerszegény környezet, az éjszaka zavarja. Még az is lehet, hogy hamarabb fog fogzani. Továbbra is kitartást kívánok!

  • Takács Mária szerint:

    Nagyon szépen köszönöm,kiprobáltam amit irt,nem adtam neki azonnal tápszert,csak dudlival vissza altatta magat-teljesen igaza volt mindenben!!Még egyszer nagyon szépen köszönöm,maga az én mentöangyalom!!:)

  • M.Mónika szerint:

    Kedves Enikő, kedves Olvasók!
    Kb. fél év távlatából folytatom a történetünket, hátha segít, bíztatást nyújt valakinek, aki a miénkhez hasonló problémával küzd. Ott hagytam abba, hogy az új apa-altatós módszer 1. hetének végére már történt némi javulás, a korábbi max 3 órányi egyhuzamban alvás megnőtt 5-6 órára, lecsökkent az éjszakai ébredések száma, és olykor magától visszaaludt a kislányunk Apa mellett, nem kellett az éjszaka közepén altatni, elég volt mellé feküdni.
    A 3. hét végére volt némi visszaesés, de nem adtuk fel, és a 4. hét már újra eredményeket hozott, akár 6-7 órát is aludt egyhuzamban, de minden éjszaka volt legalább egy 5-6 órás szakasz. A 8. héten volt egy éjszaka, mikor csak 1x ébredt, és a 9. héten megtörtént a csoda: este fél 10-től aludt reggel 6-ig egyfolytában!
    Ez a csoda sajnos nem vált mindennapossá, de mégis sokkal-sokkal jobb a helyzet, mint korábban. Flóra általában felébred éjfél-1 óra felé, akkor Apa bemegy hozzá, melléfekszik, és alszanak reggelig. Még most is felébred 1x-2x-3x éjszaka, olykor sokat forgolódik, de nem kell altatni, ringatni, hintázni, stb. elég neki, hogy valaki ott van mellette. Már nem próbáljuk meg letenni a kiságyba, mert azt nem hagyja (a legmélyebb alvásból is képes felébredni, amint leér a kiságyban a feje, pedig csecsemőkorában mindig ott aludt). Nincs is értelme, mert sokszor annyit pörög-forog éjszaka, hogy egyszerűen szűk neki a kiságy. Mostanában már délután sem erőltetjük, hogy a kiságyában aludjon. Mikor felébred, csak lemászik az ágyról, és dörömböl a hálószoba ajtaján, hogy engedjük ki.
    Az új helyzet miatti napközbeni szopizásokat gyorsan elhagyta, és kb. 19 hónapos korára végleg elválasztotta magát (néhány nap múlva 20 hónapos lesz). Amikor elkezdtük ezt a módszert alkalmazni, éppen az önálló járástanulás közepén volt, valamint sorban jöttek az őrlő-, majd a szemfogai, egyszerre több is. Valószínűleg ezek is szerepet játszottak a sok ébredésben és a nyugtalan alvásban. Volt, hogy egész álló éjszaka csak pörgött-forgott az ágyban ébren, félálomban vagy álomban. Miután egyedül elindult, érezhető volt a változás, a javulás nappal és éjszaka is. Éjszaka kevesebbet pörgött, nappal pedig idővel megszűnt a frusztráltsága, és végre újra el tudott merülni a játékban. (Persze azóta is több km-t megtesz játék közben.) Mára elmaradtak a kezdeti komolyabb hisztipróbálkozások is. Persze most is előfordul olykor, hogy próbálkozik, de erre bevált az a taktika, hogy következetesen nem veszek róla tudomást. Sőt inkább látványosan elkezdek mással foglalkozni. Így néhány perc alatt abbahagyja, és mintha mi sem történt volna, játszik tovább. Illetve tudatosan megelőzöm azokat a helyzeteket, amelyekről tudom, hogy biztosan hisztihez vezetnének.
    Egyébként Apa itthon van velünk, így nem akkora hőstett tőle, hogy bevállalta ezt az egészet, de ezzel nem akarom kisebbíteni az érdemeit. Örülök neki, hogy Flórának olyan apukája van, aki szívesen vesz részt mind a gondozásában, mind a nevelésében. Mostanában már én is alszom Flórával, mikor Apának reggel korán kell kelni, de alapvetően továbbra is Apával alszik, mert őt nem zavarja a forgolódás, én meg minden egyes moccanásra ébredek. Hárman sajnos nem férnénk el az ágyon, így amíg nem hajlandó egyedül is végigaludni az éjszakát, addig marad ez a felállás. Szóval, ha nem is teljesen ideális a helyzet, azt hiszem, kihoztuk belőle a maximumot.
    Idővel tervezzük, hogy külön szobába kerüljön, de jelenleg úgy érzem, még nem jött el az ideje, hiszen igényli, hogy valamelyikünk ott legyen mellette éjszaka. Szeretném, ha tanácsot adna abban, hogy mikor lenne érdemes megpróbálkoznunk a külön szobával, amikor már vélhetően el is fogadná a helyzetet. Gondolkozom azon, hogy első lépésként átalakítjuk a kiságyát heverővé, de marad a hálószobánkban, így talán újra hajlandó lenne a saját ágyában (is) aludni. Előre is köszönöm.

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Mónika!

    Köszönöm, hogy folytattad a történeteteket. Jó ötlet először újra beszoktatni saját ágyba és utána saját szoba. Hogy annak mikor jön el az ideje, azt egyrészt érzeni fogjátok, másrészt kislányotoknak is lesz hozzá szava, hamarosan folyamatosan beszélni fog:). A tapasztalat azt mutatja, hogy 4-5 éves korban önállósodnak annyira, hogy önként kivonulnak a szülői ágyból, de természetesen hamarabb is lehet próbálkozni, legfeljebb hajnalban megérkezik, vagy valamelyikőtök megy át hozzá. Hogy mennyire gyerekfüggő ez a dolog, azt nem lehet eleget hangsúlyozni. Vannak, akik első perctől jó alvók, de olyan is hogy a kiskamasz még mindig hajnalban befekszik a szülőkhöz. Ezért én nem mernék jóslatokba bocsátkozni, hogy neketek hogyan lesz. A gyereknevelés során a gyerekek csodálatosan mutatják, hogy éppen mire van szükségük, és persze mi is érezzük hol a határ, amit szintén meg kell tanítani nekik. Én amondó vagyok, hogy “Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért, elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6)
    Minden jót nektek!

  • Zombori Mónika szerint:

    Kedves Enikő!
    Az én kicsi fiam Benett 9 hónapos lesz február 26-án vasárnap. Már pici baba kora óta elég sok próblémánk volt az alvással éjszaka, sokat fájt a hasa, hála istennek ezen túl vagyunk, de a helyzet nem javult. Nem tudom, lehet a fogzás miatt vagy a mozgásfejlődés miatt, de egyre sűrűbben kell fel éjszaka. 9 kor fektetem le, akkor általában tápszert és tejet kap, alszik éjjel 1-ig a kiságyban, de utána 1, 1.5 óránként felkel. Adok neki egy kis vizet és alszik tovább persze akkor már mellettem, hiszen egy hét után rájöttem, hogy a fáradságtól nekem is nehezebb az éjszaka így magam mellé vettem. Nem tudom mit tudnék kezdeni, hogy segítsek neki és én is tudjak pihenni egy kicsit.
    Kérem segítsen, hogy mit tegyek…. Köszönöm Mónika

  • M.Mónika szerint:

    Kedves Enikő!
    Úgy tűnik a sors akarta így, hogy Flóra a hálószobánk lakója lett, és lesz még néhány évig. Eredendően külön szobát szántunk neki, de születése eslőtt néhány héttel meg kellett változtatnunk ezt az elhatározást, így került a mi szobánkba. (Persze, így utólag nem bánom, mert az első 15 hónap éjszakai szoptatásai azért így könnyebbek voltak:))
    Most úgy tűnik, hogy kb. 2,5 év múlva lesz lehetőségünk rá, hogy átköltöztessük a gyerekszobába, akkor már 4 éves lesz. Az általad leírtak szerint ez lehet az ideális kor, amikor már önállósodni akar. Lehet, hogy tényleg a sors intézte így! Az biztos, hogy nem fogom erőltetni, csak akkor lépünk, ha már látom, hogy megérett rá.
    Amúgy már most is tökéletesen ki tudja fejezni az akaratát, gyönyörűen, (az R és a H betűt kivéve) tisztán beszél. Játék közben összemixeli a mondókákat és a dalokat, és a saját remix változatát adja elő. Próbál énekelni, legalábbis dallamosan beszél. Valószínűnek tartom, hogy a kezdeti hisztik is azért szűntek meg aránylag gyorsan, mert nem frusztrálta a beszédképesség hiánya, már 16 hónaposan kb. 200 szót használt, azóta meg már a plüss állatainak oktatja, hogy mit szabad, és mit nem.
    Üdv: Mónika

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Mónika!

    Sajnos az ilyen gyakori ébredéseket legtöbbször az idő oldja meg. Ha nincs semmilyen rossz szokás kialakítva, akkor sok mindent nem lehet tenni az alkalmazkodáson és várakozáson felül. 9 hónapos kor után némi javulás szokott lenni, hátha nála is így lesz, reménykedjünk. Addig pedig az idő kihasználását tudom javasolni, mikor napközben alszik lepihenni, este hamar lefeküdni, akkor könnyebb átvészelni ezt az időszakot. Azért sem merek tanácsot adni, mert az is elképzelhető, hogy felébresztitek egymást a nagy ágyban, de ugyanakkor meg az óránkénti kelést máshogy nem nagyon lehet elviselhetővé tenni. A logika azt mondja, hogy jó lenne ha vagy itt vagy ott aludna egész éjszaka, de az élet többnyire felül szokta írni a logikát, ezért én nem merek konkrét tanácsot adni neked, hiszen nem tudom nálatok melyik eset áll fenn (a felébresztitek egymást vagy amúgy is ébredne ilyen gyakran még most is). Egy új szokás kialakítása ekkora babáknál nem egy nap és nem tudni javulna-e a helyzet. Amivel lehetne még próbálkozni az az, rászoktatni, hogy a kiságyban legyen az elalvás utolsó fázisában, azaz a kiságyban aludjon el. Persze nem kell sírni hagyni, ki lehet venni, visszatenni, simogatni, behajolni hozzá, előtte ölben ringatni, sétálni vele…stb…ahogy eddig is. Van akinél ez segít, de nem mindenkinél, viszont nem minden anya tudja/akarja lelkileg ezt a szoktatást végig csinálni. (Erról bővebben a Suttogó is ír.)
    Kitartást kívánok!

  • Dr. Jurás Enikő szerint:

    Kedves Mónika!
    Nagyon édes lehet Flóra, és biztosan nagyon okos kislány. A sors csoda dolgokat szokott intézni, ha nem avatkozunk közbe :-)
    Minden jót neketek!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Mit csinálok most?

Most ezt olvasod Segítség, elromlott a kisbabám!!! Nem akar elaludni, éjszaka újra felkel és egy percig sincs el egyedül at Dokimami.

meta