Kislányom az utóbbi hónapokban újra rákapott a rajzolásra. Elcsente az egyik kedvencemet, egy vékony hegyű filcet és csoda dolgokat rajzolt vele. Legalábbis úgy éreztem, hogy neki még nem kellene ilyen ügyesen rajzolnia. Gondoltam utána nézek, az átlag mit rajzol 2-6 éves korban:
- Az átlagos kisgyerek 2 évesen kezd rajzolni: először lengővonalas, majd körkörös firkát.
- 3 évesen firkáját megnevezi. De rajza még nem felismerhető. Ember rajza tipikusan fej-láb alak.
- 4 éves korban a gyermek rajza felismerhető, de még aránytalan és az ábrázolt tárgy részei gyakran nem érintkeznek egymással
- 5 évesen a gyermek úgy rajzolja le a világot, ahogyan ismeri, nem úgy ahogy látjuk, a tárgyak sokszor átlátszóak, egyidejűleg több nézőpontból rajzol. A fej-láb alakból fokozatosan finomodik az emberrajza. Az embereknek már 6 testrésze van.
- 6 évesen pedig már ruhát is rajzol.
Nálunk nem egészen így zajlik a rajzolás fejlődése. Panna már egy éves kora körül kapott ceruzát, tollat, mágneses rajztáblát. Eleinte pöttyözött, illetve lengővonalas, majd körkörös firkákat rajzolt. Aztán másfél-két évesen már az általunk rajzolt figuráknak ő rajzolta be a szemét és a száját. Kicsit ledöbbentünk, mikor egy ízben Babarnak “pisilőt” rajzolt jó helyre (és nem tőlünk látta!). 2 éves kora körül már tudott rajzolni felismerhető napocskát, nyakláncot, felhőt. Néhány hónap múlva már aranyos alakokat rajzolt, a családot, igaz végtagok nélkül. Panna minden rajzon a legnagyobb és szinte mindig rózsaszín (ez a kedvenc színe). Arra mindig is figyelt, hogy a lányokat lány, a fiúkat fiú színnel rajzolja. Karácsony előtt megrajzolta a saját kis rózsaszín életét (nagy körkörös firka, közepén virággal). Majd megszületett öcsi: eleinte majdnem akkorának rajzolta, mint önmagát, majd jött a fordulat és Botond eltűnt a családi rajzról, pontosabban visszakerült a pocakba, mindenki kapott egy Botondot a pocakjába. Kis idő és egy kis rábeszélés hatására Botond kikerült a pocakokból, de már csak a lábunk alá, fektetve. Közben lettek karjaink, 3 óriási ujjal és kezdtünk egész ijesztően kinézni a képeken. Néha rajzol házat, felhőt, fákat, vadállatokat és égből lelógó hintát,csúszdát, melynek a létrája teljesen korrekt és szép színes virágokat. Majd a vékonyhegyű fekete filcem elcsenése után már próbál betűket másolni, vonalon belül színezni és tegnap már szempillát is rajzolt magának.

Szóval így rajzol az én majdnem 3 évesem, igazán büszke vagyok rá.
Lehetsz is
Nagyon ügyes!