Igaz erről már egyszer írtam, de a sok kérdésből úgy látom, szükséges mégegyszer elővenni ezt a témát. Nézzük konkrétan mi a teendő.
Először is szögezzük le, hogy a babák igen különbözőek. Van, aki minden szopi után kakál, főleg az első hónapban igaz ez. De olyan baba is akad, aki már 1 hetesen is csak naponta egyszer, amiből aztán az lesz, hogy kétnaponta, háromnaponta, négynaponta, majd kétségbe esve tapasztalod, hogy már 6 nap eltelt és még kaka nincs. Ráadásul a védőnő, meg az ismerősök is azt mondják 3 nap után ne várj. Vannak az anyatrükkök ugyebár. Hőmérőzés, szélcső, cukros kamilla tea és a glicerin kúp. Igen ám, de mindegyikre azt mondják, ne csináld, nehogy rászokjon, csak alkalomszerűen.
Most akkor mit a teendő ilyen kétségbeejtő helyzetben?
- Van egy rossz hírem, tényleg várni kell. Az anyatejes babáknál teljesen normálisnak számít, ha hetente egy kaka van, de még olyan is előfordul, hogy 10 naponta kakál.
- Akkor van teendő, ha keményebbet kakál, olyankor egy kis Levolac szirup segíthet. Ez annyiban jobb, mint a cukros kamillatea, hogy az ebben lévő szénhidrát nem szívódik fel.
- Ezenkívül úgy lehet még segíteni, mikor nyugodt a kisbaba, akkor jó alaposan megnyomogatod a hasát, megtornáztatod (erről a következő részben lesz szó, hogyan kell), hátha megindul kicsit a bélműködés.
- A glicerinkúp, hőmérőzés, szélcsövezés is csak akkor segít, mikor a kaka már a célegyenesben van.
Amíg nem kezdődik el a hozzátáplálás addig ezt az állapotot kell elviselnetek. Tudom megviseli az ember idegeit, de ne felejtsd el, hogy ő még csak tejet iszik és azt nagyon jól hasznosítja, mégis mit kakáljon?
A következő leckében a baba tornáról lesz szó. Katt ide hozzá!
[...] Mit tegyél , ha anyatejes babád ritkán kakál? Katt ide a következő részhez! [...]