Nem eszik, nem hízik a gyerek: 2 trükk – ez nem szakcikk (anyacikk)

augusztus 23rd, 2009 § 2 hozzászólás

etetesMinden szakcikkben azt olvashatod manapság, nem baj ha nem eszik a pici, ha jókedvű és szépen fejlődik, akkor nincs semmi gond. Ez igaz, de azért nem nyugtat meg bennünket anyákat, főleg, ha hónapok óta nem hízik és kezdenek tünedezni a fodrocskák a combiról. Azért egy hasmenéses fertőzésnek nádszálkisasszonyként nekivágni, nem túl bíztató, persze ne fessük az ördögöt a falra. Nincs mese néha trükközni kell.

  1. Szórakoztatni kell. Tudom ettől is óva intenek a szakértők, de a tapasztalatom az, hogy ha nem akar megenni valamit, akkor akkor sem fogja, ha szórakoztatod. Ilyenkor persze nem lehet mit tenni, esetleg mást kínálni. Sokszor egyszerűen nem érnek rá enni, annyi a felfedezni való, játszani való. És aki nem olyan éhes fajta, annak nem árt a szórakoztatás, mert amúgy szívesen eszik, ha az nem unalmas. Persze ez a legkisebbeknél igaz, törekedni kell a későbbiekben a helyes szokások kialakítására és csak szükség esetén alkalmazni. De hidd el, attól, hogy másfélévesen még nem az asztali etikett szabályai szerint eszik, nem azt jelenti, hogy 20 évesen sem fog. Ne feledd kanalat mindig adj a kezébe. Mivel szórakoztasd? pl. érdekes tárgyak, amik máskor nem elérhetőek (pl. mérőszalag, konyhai eszközök…), állatokká változó falatkák, minden falat először a baba, vagy kedvenc állatka szájába megy, vagy egy falat anyának, egy falat a babának…
  2. Nagyobb kalória tartalmú ételeket adj neki. Ha már nem eszik sokat, az legalább a lehető legtáplálóbb legyen. Estére kaphat  pl. tejpépet, nagyon magas a kalóriatartalma. Néha víz helyett kaphat gyümölcslevet, 2 dl/nap-nál ne legyen több, majdnem felér egy plussz adag főzelékkel. De arra vigyázz, nehogy rászoktasd, mert a végén nem akarja majd meginni a vizet. Ha a széklete megengedi, akkor délután ne gyümölcsöt kapjon (persze délelőtt maradjon a gyümölcs), hanem szintén valami táplálóbbat.

Nem kell megijedni, a kicsiknél vannak olyan korszakok, amikor pl.

  • csak gyümölcsöt-zöldséget akarnak enni
  • nem reggeliznek, a reggeli tejcsivel egész délelőtt elvannak
  • fogzás idején előfordul, hogy napközben alig esznek és éjszaka nagyokat szopiznak
  • van, hogy hónapokig nem híznak egy éves kor után, alig esznek, majd jön egy olyan időszak, amikor nagyon nagy az étvágyuk és bepótolják az elmúlt hónapokat
  • a beteg gyermek sem fog sokat enni

Szerencsére túlélik ezeket az időszakokat az anyukák is, bár kétségtelen nekik nehezebb. Bízzál gyermekedben és hidd el, ha nem rontod el (nem adsz neki műkajákat, cukorkákat…), akkor ő még érzi, hogy mire van szüksége a kis szervezetének és nem is biztos, hogy trükköznöd kell, elég, ha türelmes vagy.

Tagged , ,

§ 2 Vélemény: Nem eszik, nem hízik a gyerek: 2 trükk – ez nem szakcikk (anyacikk)"

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Mit csinálok most?

Most ezt olvasod Nem eszik, nem hízik a gyerek: 2 trükk – ez nem szakcikk (anyacikk) at Dokimami.

meta