Nekem a legelső emlékem egy éves koromból való, szemem előtt van a helyszín, a cselekvés és még az ok is: a ház sarkától elhajítottam a cumit a bokor felé, ugyanis kismacskák születtek és szükségük volt rá. Onnantól kezdve nem cumiztam.
Neked mi a legelső emléked?
A legtöbb szülő érzi, hogy az újszülött fejében van egy szuperszámítógép, de még nem igazán tudja kezelni, meg kell tanulni a használatát. Egy hetes kislányomnál már észrevettem, hogy számít dolgokra, az elején még nem tudott szopni és 3-4 naposan mikor jött az etetés száját már előre hold alakra húzta, hiszen az anyatejet pohárból kapta és itatáskor így kellett tartania a száját. 3 hetesen tanult meg végre szopizni, de egy hetembe telt, míg elfogadta, hogy ez nem hobbi, hanem táplálkozási forma. Etetési időben fel volt eleinte háborodva, hogy a cicimet kínálom neki, és nem fogadta el, ordítás lett belőle. Javában emlékezett és számított dolgokra, sőt nemtetszését fejezte ki, mikor nem az történt és megjegyzem hatékonyan, hisz megkapta amit akart. A napirend ellen ágálóknak üzenem kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy a babának mennyire fontos a kiszámítható élet?
Ezek a saját tapasztalataim, de nézzük mit mond a tudomány, mikortól képesek emlékezni a babák és meddig?
- Az újszülöttek képesek emlékezni olyan ismétlődő és jellegzetes eseményekre, melyeket még a méhen belül hallottak.
- A 3 hetesek képesek egyszerű tárgyakat megtanulni és emlékezni.
- A 3 hónaposak már oksági összefüggéseket is megtanulnak, sőt 28 nap múlva fel is tudják idézni, ha kapnak egy megfelelő emlékeztető kulcsot.
- A 6 hónaposak képesek eseményemlékeket létrehozni, melyet 2 évvel később képesek felidézni megfelelő emlékeztetők jelenlétében.
Újszülötted, csecsemőd sokkal okosabb, mint gondolnád, bánj ennek megfelelően vele! A közeljövőben még alaposan körbejárjuk a csecsemő érzelmi, értelmi fejlődése, nevelése témát, hiszen anyaként mindenki boldog embert szeretne nevelni gyermekéből és ugyan sok mindent ösztönösen tudunk, de miért ne összegezhetnénk a kutatásokat saját érzéseinkkel, gondolatainkkal, hogy minél biztosabban megvalósuljon a cél. A boldog élet.
[...] emlékem egy éves koromból való, szemem előtt van a helyszín, a cselekvés és még az ok is: Katt ide a folytatásért! Címkék: [...]