Kezdjük a lányokkal:
- a kis szeméremajkakat nem bántjuk. Mindig csak a külső nagyajkakat tisztítjuk. Alapvető szabály, hogy mindig előlről hátra törlünk, azért hogy a végbélnyílás környékén lévő kórokozók, kaka ne kerülhessen be a hüvelybe. Természetesen, ha kaka került a szeméremajkak közé azt nedves törlővel azonnal alaposan távolítsd el. A másik probléma a popsikrém “begyűlése” szokott lenni a kisszeméremajkak rejtekébe. Ezt el kell távolítani bizonyos időközönként. Módja: fürdés után lehűtött kamillateával steril gézzel nagyon óvatosan kitöröljük. Ha pirosnak látjuk ezt a részt, akkor is a kamillateával lehet lemosni. Régebben divatos volt a kemillateás fürdő, ezt azonban csak alkalomszerűen lehet alkalmazni, ugyanis szárítja a bőrt.
Kisfiúknál:
- az első években nem szabad a fitymát hátratolni, mert általában erősen letapadt, és hátratolás közben megsérülhet, begyulladhat. Kétéves korra a letapadás magától oldódhat. Ezért érdemes lehet várni a fityma hátrahúzásával eddig, hiszen ha erőlteted és esetleg megsérül, bereped, vérzik, a hegesedés miatt később valódi fitymaszűkület alakulhat ki. Ha nagyfokú a szűkület, ilyenkor a vizelet szinte csak csepeg és a bőr púposodik. Ha szükség van rá, akkor általában 3 éves kortól jön szóba a műtét. Mikor már nincs letapadva a fityma, hátra kell húzni tisztálkodáskor. (vannak, akik már fél éves kortól javasolják az óvatos fütyi húzogatást, beszéld meg orvosoddal ő mit javasol, de arra figyelj, hogy ne okozz sérülést, mindig légy óvatos)
- Az újszülöttek 10%-ában fordul elő, hogy a here nincs a zacskóban. Egy éves korra már csak 1-2 %-nál áll fenn még mindig ez a helyzet. A spontán leszállásra 1 éves korig lehet számítani. Amennyiben még fél – egy évesen sem szállt le, mutasd meg a babát gyermeksebésznek vagy urulógusnak. Műtét előtt bizonyos esetekben hormonterápia is megpróbálható. Azért fontos, hogy minél hamarabb helyükre kerüljenek a herék, mert károsodhat a spermaképzés.
- Kisfiús anyukáknak nem árt ismerni a heretorsio (megcsavarodik) fogalmát. Spontán, de inkább trauma hatására következhet be. Azonnali tünetei a kifejezett helyi fájdalom, a hányinger és a hányás, majd a herezacskó duzzanata és vörössége. Ilyen esetben rohanni kell a sebészetre, mert csak néhány órán belül lehet megmenteni a herét. Nem árt megtanítani nagyobb fiadnak, hogy vigyázzon a magasból való leugrásokkal.
A következő leckében Te következel a szülés utáni női problémákról fogunk tanulni.
[...] Nagyon sokat segíthet ilyenkor a síkosító és a hosszabb előjáték. Meglátod majd: egyszerű, de nagyszerű tanács. A következő leckében megtanuljuk, hogyan kell gondozni a kislányokat és hogyan a kisfiúkat, hisz lényeges különbség van közöttük. Katt ide! [...]
[...] 20. Fiú vagy lány: ez a különbség a gondozás során [...]